Belföld

Titkosszolgálati szálat vél látni Czeglédy Csaba a Borkai-ügy zsarolásos része mögött

MTI / Balogh Zoltán
MTI / Balogh Zoltán

A kérdezett ügyben tájékoztatom, hogy vádemelés nem történt, az érdemi döntés meghozatala folyamatban van

– választolt a Fővárosi Főügyészség az ugytudjuk.hu című lapnak arra a kérdésére, hogy hol tart a Borkai Zsolt és társai sérelmére elkövetett zsarolási ügy.

Emlékezetes, hogy a 2019-es őszi önkormányzati választások előtt került ki az internetre többek között az a videó, amelyen Borkai Zsolt, Győr akkori fideszes polgármestere volt látható félreérthetetlen helyzetben egy jachton prostituáltak és üzlettársai körében. Borkai és társai már annak kiszivárgása előtt tudtak a jachtos orgiáról készült videofelvételről, egy társaság ugyanis azzal zsarolta meg őket, hogy ha a polgármester nem fizet, a felvételeket nyilvánosságra hozzák. A politikus és köre eleget is tett a zsarolásnak, és fizettek.

A felvétel kikerülése után kezdett el nyomozni az ügyészség az elkövetők után, akik a felvételt nyilvánosságra hozták, valamint az ügyhöz kapcsolódó zsarolók után is. A Borkai-ügyet korábban egyben kezelte az ügyészség, később került csak az ügyészség látókörébe Az ördög ügyvédje című blog és annak szerzője, a hatóság pedig idén auguszuban – az eredményesebb nyomozás érdekeire hivatkozva –  kettéválasztotta az ügyet.

Az ördög ügyvédje kapcsán októberben jött ki az ügyészségi tájékoztatás, miszerint eljutottak a vádemelésig. A zsarolók ügyében ezzel szemben – mint írják – két év alatt sikerült idáig eljutni.

Pedig a lap azt írta, Borkaiék pontosan tudhatják, kik voltak a zsarolók, hiszen, ők maguk tettek eleget a zsarolásnak, vagyis adtak pénzt azért, hogy a jachtos videofelvételek ne kerüljenek nyilvánosságra.

Mivel arról van információm – ezt közöltem is nyomozó hatósággal –, hogy a Fidesz egyes vezetői számára az egész Borkai-jelenség kínossá vált, ezért rádolgoztattak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal Borkaira, így azon személyek – akik részt vettek a kompromittáló felvételek elkészítésében, majd a zsarolásban – legalább egyike a szolgálatok embere

– kommentálta pénteken az értesülést Czeglédy Csaba, az ellenzék szombathelyi képviselőjelöltje a Facebookon.

Czeglédy ellen még októberben emelt vádat az ügyészség az ügyben. A vádirat Czeglédy egy többszörösen büntetett társa segítségével hozta nyilvánosságra a felvételeket. Az ördög ügyvédje című oldalt a vád szerint a tettestárs hozta létre, a hozzá kapcsolódó Facebook-hirdetéseket pedig a jogász bankkártyájáról fizették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik