Belföld

Ellenzék: A Völner-ügy mutatja, a Fidesz velejéig korrupt

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Kiállt a sajtó elé pár ellenzéki kedden, hogy elmondja, Varga Judit miniszternek mennie kell, a Pegasus-ügy még tarthatatlanabb, a kormánypárt pedig lop.

Közös sajtótájékoztatót tartott az ellenzéki összefogás pár tagja a Kossuth téren, Budapesten kedden, Völner Pál ügye miatt. A párbeszédes Kocsis-Cake Olivio azt mondta, szerinte ez az Orbán-kormány legsúlyosabb korrupciós botránya. Kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága mielőbb üljön össze Völner mentelmi jogának felfüggesztéséért. Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusa azt követelte, maga Völner mondjon le a mandátumáról, sőt őrizetbe kéne őt venni.

A DK-s Szakács László részletes tájékoztatást akar kérni a kormánytól, hogy érintettek-e más kormánytagok az ügyben, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig fogadott-e el kenőpénzt Völnertől. Az LMP-s Keresztes Lóránt is Varga lemondását követelte, Tompos Márton, a Momentum szóvivője pedig elmondta: „A titkosszolgálat nem játék, az egyik legfontosabb garanciája annak, hogy Magyarország biztonságban legyen” – utalva arra, hogy úgy tudni, az államtitkár engedélyezhetett megfigyeléseket.

Harangozó Tamás szocialist politikus elmondta, a Fidesz szerint az ügyészség függetlenségét bizonyítja a történet. Szerinte inkább csak azt, hogy a Fidesz „velejéig korrupt”. Szerinte valami „nyomozati baki” vezethetett ahhoz, hogy megbukott egy fideszes államtitkár. Szerinte politikai értelemben az Igazságügyi Minisztérium megszűnt létezni, legalábbis addig, amíg Varga Judit nem mond le. Ahogy a többi megszólaló, úgy Harangozó is a Pegasus-botránnyal kötötte össze Völner ügyét.

A fő kérdés a szocialista politikus szerint, hogy Varga mennyit tudott Völner ügyéről.

Kapcsolódó
A legfőbb ügyész hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Fidesz-kormány államtitkárát
Polt Péter kezdeményezte Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés elnökénél.

Kedden derült ki, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Völner később le is mondott posztjáról, de a miniszteri biztosok közül is eltűnt.

Völner, aki az igazságügyi tárca miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára abban az ügyben érintett, ami miatt letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét. A gyanú szerint Völner a Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.  Az ellenzéki pártoknak nem ez az első megnyilvánulásuk a friss ügyben, kedden már a Momentum és a Jobbik is Varga Judit lemondását követelte.

A Mi Hazánk is felháborodott

Külön reagált a Mi Hazánk Mozgalomtól Fiszter Zsuzsanna, a szélsőjobboldali párt végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa is a történtekre. A közleményben dióhéjban vázolja a végrehajtók és Völner ügyét, majd arról ír, „nem meglepő, hogy a kormány vezetéséből is érintett valaki, köztudott ugyanis, hogy a maffiaszerűen működő végrehajtói rendszer nem működhetne egy őket erősen támogató korrupt politikai háttér nélkül!” Fiszter szerint a törvények segítik a „népnyúzó végrehajtó tevékenységet” és a „a magyar nemzet kifosztását”, amihez a Fidesz asszisztál. A politikus azt követeli, „a kormány ne szuperhatóságot hozzon létre a végrehajtókra, hanem tényleges megoldást eszközöljön!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik