Belföld

Tarlós szerint Karácsony felvette a menekülő róka pozíciót

Isza Ferenc / AFP
Isza Ferenc / AFP
Vihar a Mocsárosdűlő körül.

A Mocsárosdűlő körüli városházi vita kapcsán felhívta az Index Tarlós Istvánt.

Néhány kapaszkodó annak, aki szeretné érteni, mi történik az ügyben:

  • a Mocsárosdűlő a III. kerület Rómaifürdő „feletti” része, zöld sziget a panelek és a kertváros ölelésében, részben a főváros, részben a kerület tulajdona
  • idén februárban alapos cikket közöltünk erről a területről, melyben Vincze Miklós kolléga arról számolt be, hogy „Bardóczi Sándor főtájépítész bejelentette, hogy az ókorban a Duna egyik feltöltődő mellékágaként, a középkorban bivalylegelővé vált, 156 hektáros nyújtózó Mocsáros-dűlőn nemsokára megkezdődik a terület élőhely-rehabilitációja, aminek részeként, a 10 millió Fa Alapítvánnyal, és a III. kerülettel karöltve a dűlő déli, erdősítésre jelölt részén honos növényekkel erdőtelepítésbe kezdenek”
  • szintén már Karácsony Gergely főpolgármestersége idején a Mocsárosdűlő 70 százalékát átminősítették beépítésre nem engedélyezett területté; ami az egyik oldalról nézve azt jelenti, hogy ez a 70 százalék biztonságban van az építkezésektől, marad természetvédelmi terület, a többiből meg lehet park az andalgóknak; a másik oldalról nézve viszont úgy fordítható, hogy a maradék 30 százalékra jöhet egy bazi nagy lakópark
  • a héten a Városháza-ügyben „megismert” Anonymus nevű valaki nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyen a főváros fővagyonkezelője, Barts Balázs beszél Berki Zsolt közvetítő jelenlétében egy befektetőjelöltnek a Mocsárosdűlő esetleges részbeni beépítéséről; ráadásul belekeveri az ügybe Kiss László óbudai polgáermestert is, „akivel az ügy le van egyeztetve” (Kiss azóta nyilatkozott, hogy nem támogat lakóparkfejlesztéseket, valamint felelősségre vonta Bartsot, hogy miért beszél az ő nevében)
  • erre állt elő azzal Karácsony Gergely, hogy a főváros Demszky és Tarlós vezetése alatt is potenciális fejlesztési területként tekintett a Mocsárosdűlőre, ellenben ő, mármint Karácsony megvédte annak 70 százalékát.

És most végre elérkeztünk a mai Tarlós-interjúhoz, melyben a volt polgármester a következő kijelentéseket teszi:

  • „kénytelen vagyok úgy fogalmazni, hogy a főpolgármester megint felvette a menekülő róka pozíciót”
  • „Karácsony Gergely valószínűleg keveri a beépítést és értékesítést a szabályozási tervvel”, ugyanis a szabályozási terv elkészítése a kerület törvényi kötelezettsége, amivel kapcsolatban a főváros főépítésze valóban egyeztetett Tarlós főpolgármestersége alatt, ám akkor a kerület (amit annak idején a fideszes Bús Balázs vezetett, most meg a balos Kiss László) nem támogatott semmilyen beépítést
  • „de ennek a szabályozási tervnek semmi köze ahhoz, amit Karácsony Gergely mondott, mert az én főpolgármesterségem kilenc évében a Mocsárosdűlőnek sem a beépítéséről, sem az értékesítéséről nem született nemhogy közgyűlési határozat, de még előterjesztés sem”
  • „az is nyilvánvaló most már, hogy Karácsonyék tárgyaltak befektetőkkel, és a mi időnkben ilyen nem történt; soha, senki nem tárgyalt az én kilenc évem alatt a terület értékesítéséről”
  • Tarlós elárulta, hogy fontolgatja, hogy előbb-utóbb bepereli Karácsonyt; „de mivel nagyon rafináltan fogalmaz, nem vagyok benne biztos, hogy konkrétan tetten érhető lenne a direkt hazugság… azért nagyon ravasz Karácsony, mert nem expressis verbis fogalmaz meg tényszerűen valami történést, hanem szándékosan nagyon homályosan sejtet valamit, ami nem igaz, és amit nem is tud semmivel alátámasztani. Ez a rafinált rosszhiszeműség jellemzi a főpolgármester nyilatkozatait. Számomra teljesen egyértelmű Karácsony Gergely részéről a félrevezetési szándék”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik