Belföld

Feljelentést tett a Transparency International a határon túliaknak szánt pénzből vett villalakás miatt

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Transparency International (TI) Magyarország álláspontja szerint többféle törvénysértés gyanúját is felvetheti a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány működése, mely egyebek mellett külhoni magyaroknak szánt adományból vásárolt egy budai villalakást. Az antikorrupciós szervezet ezért feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt – közölte lapunkkal Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója.

A 24.hu által feltárt ügy szálai Kövér László, az Országgyűlés elnökének titkárságáig vezetnek. A II. kerületi budai villában található 240 millió forintos lakást Veress László családja használja. Veress Kövér László kabinetfőnöke, az alapítvány kuratóriumi elnöke, Visontai Kálmán pedig Veress munkatársa az Országházban. A külhoni magyaroknak szánt adományokból nemcsak villalakásra, hanem egy Audi A6-os megvásárlására is jutott pénz, ezt Visontai használja. A szervezet egyetlen nemzetközi forrásból kapott adományt, több mint 322 millió forintot. A támogatás Frank Liu tajvani milliárdos üzletember közbenjárásával érkezett, aki az Index korábbi cikke szerint jó barátságot ápol Kövér Lászlóval (a házelnök terjesztette fel állami kitüntetésre is nemrég), bár az nem derült ki, hogy pontosan melyik külföldi cég utalt az alapítványnak.

Kapcsolódó
Külhoni magyaroknak szánt pénzből vettek budai villalakást, Kövér László titkárságáig vezetnek a szálak
Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta.

A TI Magyarország jogi igazgatója szerint a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány ügyében feltételezhetően sokkalt súlyosabb jogsértések valósultak meg a támogatási összegek céltól eltérő és ezért szabálytalan felhasználásánál.

Persze – tette hozzá – ez sem elhanyagolható törvénytelenség, olyannyira nem, hogy ez önmagában akár csalás gyanúját is keltheti. Ligeti Miklós azért fogalmazott feltételes módban, mert – mint elmondta – a csalás akkor állapítható meg, ha megtévesztés és károkozás egyszerre valósul meg. Tehát ha az alapítvány a támogatóinak valótlanul állította, hogy a neki adott pénzből határon túli magyar tehetségeknek ad például ösztöndíjakat, ám ehelyett valójában a saját embereinek vásárolt luxuslakást és luxusautót, akkor a támogatóit becsapta.

Az mindenesetre biztos, hogy az alapítvány bírósági bejegyzésében az áll, hogy támogatni kívánja a Magyarországon, a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban bárhol magyarul tanuló, önmagukat magyar nyelven képezni akaró fiatalokat, a magyar kultúrával és tudománnyal összefüggő ismereteik elmélyítését, valamint külhoni magyar fiatalok kapcsolatainak erősítését Magyarországgal, a magyarországi fiatalok kapcsolatainak erősítését pedig a külhoni magyarsággal.

Ligeti úgy véli, felmerül a kérdés, miért akarna egy ázsiai vállalkozó határon túli magyarok támogatására és a körükben végzett tehetséggondozásra pénzt áldozni. A jogi igazgató szólt arról is, nem lennének meglepve, ha azok az egyelőre ismeretlenek, akik az alapítványnak pénzt adtak, kicsit sem csodálkoznának azon, hogy a pénzüket nem arra használták, amire kellett volna. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy valakik visszaéltek a civil szervezeti forma által nyújtott lehetőségekkel, és bűnös, de legalábbis tisztázatlan eredetű pénzeket akartak a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány közbeiktatásával tisztára mosni. Ugyanakkor hozzátette, a pénzmosásra irányuló feltételezést egyelőre semmiféle bizonyíték nem támasztja alá.

Soós Lajos / MTI Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülésén az Országház Felsőházi termében 2021. október 15-én. Mellette Veress László, a házelnök kabinetfőnöke ül

A számvitel rendjének megsértése azonban napnál is világosabb – mondta. A civil szervezeteknek ugyanis a jogszabályok értelmében évente be kell számolniuk az eredményeikről és a gazdálkodásukról, és ennek során kötelesek a számvitel alapvető követelményeit tiszteletben tartani. A valós adatok közreadása az egyik ilyen követelmény, márpedig az állítólagos adományozó, vagyis a Probillion Limited nevű cég mindenféle azonosító adat nélkül történő feltüntetése aligha felel meg ennek a követelménynek – közölte Ligeti Miklós.

A TI jogi igazgatója elmondta azt is, hogy a valóságnak nem megfelelő adatok szerepeltetése a beszámolóban – feltéve, hogy ezáltal meghiúsul az alapítvány ellenőrizhetősége – bűncselekményt valósít meg. Szerinte a banánhéj, amin nagyot lehet csúszni, adott. Ugyanakkor Ligeti kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a hatóságok a formai szabálytalanságok mögé néznek-e, és kiderítik, hogy létezik-e Probillion Limited nevű szervezet, és azt melyik állam tartja nyilván, továbbá kik állnak mögötte, és honnan származik a pénz. Ha megteszik, lehet, hogy tényleg pénzmosás nyomaira bukkanhatnak, tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik