Belföld koronavírus

Merkely Béla szerint minden lélegeztetőgépen lévő beteg oltatlan

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése a járvány gyorsulását igazolja.

Merkely Béla szerint a koronavírus elleni első két oltás nagyon fontos, mert nagyjából tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét. Az MTI szerint a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, az oltottak számával párhuzamosan az átfertőzötteké is folyamatosan nő.

Az elmúlt két hétben az indiai variáns R-értéke 1,5-et ért el, azaz egy beteg másfél embert tud megfertőzni. Egy oltottak és védettek nélküli környezetben ez a szám akár nyolc is lehetne – tette hozzá.   A fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése a járvány gyorsulását igazolja.

A kórházi fertőzöttek száma még nem éri el azt, ami tavaly ebben az időszakban volt, de szeretnék is lehető leginkább csökkenteni, az egészségügy terhelését kordában tartani.

Merkely Béla kiemelte: az oltottaknál sokkal kisebb az esély arra, hogy súlyosan megbetegedjenek, de a 70 és 80 év fölöttiek, különösen ha valamilyen társbetegségük is van, oltás mellett is megfertőződhetnek, kórházba kerülhetnek. Hatvan év alatt két oltással gyakorlatilag extrém ritkán kerülnek súlyos megbetegedéssel kórházba.

Kapcsolódó
Zacher Gábor: Gáz, hogy nincs hivatalos adat arról, a kórházban ápoltak hány százaléka oltatlan
Szerinte ez növelhetné az oltási hajlandóságot, ami fontos lenne a fokozódó járványhelyzetben.

A rektor négy egyetem adatai alapján hívta fel a figyelmet, hogy nincs olyan személy, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna. Minden beteg, aki lélegeztetőgépen van, oltatlan, vagyis abba a 38 százalékba tartozik, aki még nem vette fel az első két oltást. Aki még nem betegedett meg, nem tudja megakadályozni a nyálkahártyán keresztül történő megfertőződést, de az oltás az olykor nagyon súlyos lefolyású megbetegedést náthává, rövid ideig tartó lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni.

Merkely Béla szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt a 60 év felettieknek, a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azoknak, akik nagyon sok emberrel találkoznak. Utóbbi érvényes az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és az óvodákban tevékenykedőkre. Az ő esetükben minden tekintetben hasznos a harmadik oltás, de azon 60 év alattiaknál is van értelme, akik tartanak a megbetegedéstől.

A Semmelweis Egyetem rektora beszélt arról is, hogy Nagy-Britanniában a magas átoltottság mellett az a típusú megfertőződés dominál, ahol nincsenek jelentős klinikai tünetek és a kórházba kerültek száma az összmegbetegedésekhez képest lényegesen alacsonyabb, mint az első, a második vagy a harmadik hullámban.

Ilyesmit várunk Magyarországon is

– tette hozzá.

Úgy tűnik, hogy az erősebb fertőzőképességgel rendelkező indiai variáns egy bizonyos mértékig, bizonyos személyeknél ki tudja kerülni az oltást. Izraelben azt tudták elérni, hogy a harmadik oltás visszaállította a két oltásnál ismert, brit mutánssal vagy vuhani vírussal szembeni hatékonyságot, azaz 93-95 százalékra tudta visszaemelni a védettséget

– mondta Merkely Béla az állami rádióban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik