Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztást
Élőben jelentkezünk Márki-Zay Péter budapesti eredményvárójáról
Karácsony: Jó estét!
Orosz Anna után Karácsony Gergely beszél. Jó estét kívánt Magyarországnak, Budapestnek, Hódmezővásárhelynek (és, gondolom, mindenkinek, aki szereti).
Karácsony szerint győztek, tízmillió magyar győzelme ez. Szerinte egyetlen vesztese volt az estének, őt Orbán Viktornak hívják (Orbán nevét már a közönség mondta helyette). Karácsony szerint ez a szelídség és a hazaszeretet forradalma. Az esemény kicsit olyan egyébként, mintha elpróbálnák, milyen lenne választást nyerni.
A főpolgármester szerint sokan elmondták neki a visszalépésére, hogy végre valaki, aki hazafiként viselkedik. Újabb forradalmi interpretációval jelentkezett Orosz Anna után, szerinte ugyanis ez a hazaszeretet forradalma volt, aminek egy kulcsmondata van:
A haza minden előtt.
Karácsony szerint a szavazók elmondták, hogy más ellenzéket akarnak, ami képes az együttműködésre, megköt minden jó kompromisszumot, de nem köt meg rosszakat. Szerinte ezzel véget lehet vetni az elmúlt harminc év polgárháborújának.
Az LMP gratulált Márki-Zaynak
Márki-Zay Péter vezetésével 2022 tavaszán közösen le fogjuk váltani a NER-t és hozzákezdünk egy új, igazságos, fenntartható, élhető ország felépítéséhez – írja közleményében az LMP. Hozzáteszik: az előválasztás a demokrácia ünnepe volt.
Tavasszal le kell váltanunk az Orbán-kormányt, majd a lehető leggyorsabban meg kell kezdenünk az ország újraegyesítését és újjáépítését, a Fidesz által kiásott árkok betemetését, a rendszerbe épített csapdák hatástalanítását és végre érdemi lépéseket kell tennünk a szociális és a klímaválság kezelésére
– írja az LMP.
Orosz Anna szerint a Momentum a kezdetektől hitt Márki-Zayban
Orosz szerint a Momentum a kezdetektől hitt Márki-Zay erejében, és örül, hogy ők voltak az első párt, akik kiálltak mögötte. Szerinte ez a szövetség a valódi változás garanciáját jelenti. Megköszönte Karácsony Gergelynek is a nehéz döntést, ami a visszalépéséhez vezetett. Karácsony itt majdnem akkora tapsot kapott, mint Márki-Zay korábban, de ez nem meglepő, hiszen Budapest belvárosában van az esemény.
Nincs még négy évünk
– mondta Orosz, szerinte 2022-ben kell leváltani az Orbán-rendszert, amihez mindenkire szükség van. Arról is beszélt, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni teljes ellenzéki összefogás nélkül. Szerinte az elmúlt hetek a tudatos szavazók békés forradalmát jelentették. Orosz gratulált Dobrev Klára emberfeletti, majd Márki-Zay fölényes győzelméhez.
Márki-Zay Péter vezetésével vág neki az ellenzék a 2022-es választásoknak
A 49 éves, hétgyermekes, mélyen vallásos hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson, miután az előválasztás második fordulójában legyőzte Dobrev Klárát, a DK jelöltjét.
A nagypolitikába négy éve megérkező vidéki politikus győzelmére igen kevés esély mutatkozott a verseny előtt, a többség arra számított, hogy Dobrev, Karácsony Gergely és Jakab Péter jut a második körbe, ám Márki-Zay, mint eddigi politikai pályafutása során rendre, borította a papírformát: előbb odaért a dobogóra, majd maga mögé állította az első körben előtte végző Karcsonyt, a döntőben pedig legyőzte Dobrevet is.
Sikere különleges, mert az előválasztás nélkül semmilyen esély nem lett volna rá, hiszen nem álltak pártok a háta mögött, rendszeren kívülről érkező jelöltként kerekedett ellenfelei fölé úgy, hogy a döntőben – néhány szocialista politikust kivéve – már szinte a komplett DK-n kívüli világ mögötte állt.
Márki-Zay 2018. elején érkezett meg a nagypolitikába, amikor meglepetésre szinte kiütötte a fideszes Hegedűs Zoltánt a narancssárga fellegvárként elkönyvelt, sokáig Lázár János uralta Hódmezővásárhelyen. Akkor azt írtuk: tizenkét éve nem kapott akkora ütést a Fidesz.
Ami érdekes: Márki-Zay meghökkentő mobilizációs sikert ért el első nagy győzelmekor, nagyon magas volt a részvétel azon a polgármester-választáson. És a hódmezővásárhelyi polgármester úgy nyerte meg az előválasztást, hogy az eddigi adatok alapján elért olyanokat, akiket vetélytársai nem tudtak mozgósítani, ráadásul úgy tetszik, fiatalokat tudott aktivizálni.
Most az eddigieknél nagyobb versenyben próbálja majd ki e képességét: Márki-Zay Péter lesz ugyanis a 2010 óta minden választáson kétharmados többséget szerző Orbán Viktor kihívója 2022-ben.
Márki-Zay Orosz Annával érkezett a színpadra
A Momentum ügyvivő elnöke beszél először, és a beszéd első mondatainál megérkezett Karácsony Gergely is. Orosz szerint elképesztő élmény ünnepelni, ilyesmibere nem volt lehetősége az ellenzéki pártoknak az elmúlt időszakban.
Mert az történt, hogy győztünk
– mondta Orosz, majd elmondta, hogy nagyok sokan szavaztak, és ezzel bebizonyították, hogy Orbán Viktor rendszerének lejárt az ideje. Szerinte a részvétellel igent mondtak a demokráciára, a tiszta versenyre és a valódi párbeszédre. Orosz megköszönte a segítséget az aktivistáknak és a szavazatszámlálóknak, hogy lehetővé tették a fantasztikus sikert.
A Momentum alelnöke szerint bizonyították, hogy a szavazókat érdekli a politika, ha a politikát is érdekli a szavazók véleménye. Ő biztos abban, hogy a Fidesz is pontosan érti az előválasztás üzenetét, és hogy napjaik vannak hátra.
Márki-Zay a 24.hu-nak: Friss levegő kell
Katz Dávidnak a hódmezővásárhelyi polgármester nyilatkozott az Anker közben, ahol Márki-Zay Péter hamarosan beszédet tart. A politikus a 24.hu-nak azt mondta, az Orbán-rendszer leváltása Dobrev Klárával nem sikerülne, de így egy megerősödött ellenzék száll szembe Orbán Viktorral.
Pontosítanék, csak a család érkezett meg egyelőre
Márki-Zayra még várni kell. A publikum közben skandálhatóvá tette a Márki-Zay Péter nevet, és azt kiabálják, hogy em-zé-pé.
Karácsony: Az előválasztás egyetlen vesztese az Orbán-rezsim
Percekkel Dobrev Klára bejelentése után Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP és a Párbeszéd korábbi miniszterelnök-jelöltje is gratulált az előválasztás győztesének, Márki-Zay Péternek.
Véget ért az első országos előválasztás, amelynek egyetlen vesztese az Orbán rezsim, győztese pedig az egész ország. Az én elvem az volt, hogy a haza minden előtt, ezért léptem vissza. Márki-Zay Péterrel olyan szelíd forradalmat fogunk indítani, amely ezt az elvet követi. Nincs személyes ambíció, nincs részérdek, pártérdek vagy széthúzás. Egység van, amely csak egy célt szolgál, Magyarország felszabadítását. Mert a haza minden előtt!
– írta Facebook-oldalára Karácsony, aki az első fordulóban még Dobrev után a második legtöbb szavazatot szedte össze a miniszterelnök-jelöltek versenyében, ám végül visszalépett Márki-Zay javára.
Márki-Zay Péter a családjával érkezett meg a színpadra
De nincs baj, nagy a színpad.
Hamarosan kezdődik a beszéd is.
Dobrev Klára elismerte a vereséget
Kettős győzelem, Dobrev nyerni tudott egy fővárosi kerületben is
A 13. körben két DK-s győzelmet jelenthetett be Sebián-Petrovszki László, az OEVB DK által delegált tagja. Dobrev Klára nyerni tudott Budapesten is, még pedig a 12-es választókörzetben, és vitte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is.
Budapest 12. választókerület (ez a XV. kerület):
- Dobrev Klára: 4114 szavazat
- Márki-Zay Péter: 4085 szavazat
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:
- Dobrev Klára: 8941 szavazat
- Márki-Zay Péter: 7902 szavazat
Az MTI egy sort sem írt az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek választásáról
A vasárnap szavazatszámláláson derül ki, hogy az ellenzéki előválasztás második fordulójának több százezer szavazata alapján ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson. Ez azonban egyáltalán nem érte el a magyar közszolgálati hírügynökség ingerküszöbét. Az MTI egész nap egyetlen sort sem írt az eseményekről. Az előválasztásról kizárólag nem ellenzéki elemző és politikus tett említést egy-egy híradásban.
Márki-Zay 59,4 százalékon áll a szavazatok kétharmadának megszámolása után
Márki-Zay két helyen online szavazatokkal fordított
A sátrakban leadott szavazatokkal Dobrev Klára nyert volna Budapest 15-ös körzetében és Békés megyében is, de mindkét helyen megfordították az eredményt az online szavazatok Márki-Zay Péter javára.
Budapest 15. választókerület, XVIII. kerület
- Márki-Zay Péter: 4448 szavazat (52,1 százalék)
- Dobrev Klára: 4090 szavazat (47,9 százalék)
Békés megye:
- Márki-Zay Péter: 8699 szavazat (53 százalék)
- Dobrev Klára: 7790 szavazat (47 százalék)
Márki-Zay: Megnyugtatok mindenkit, az egység mindkettőnk számára létfontosságú
Márki-Zay Péter vasárnap kora este a Facebook-oldalára feltett videójában a sajtónak azt mondta, az eredmény számára rendkívüli optimizmusra ad okot.
A korábban Dobrev Klára és közte kialakult adok-kapokra vonatkozó kérdésre pedig leszögezte:
Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy az ellenzéken belüli egység mindkettőnk számára létfontosságú.
Márki-Zay azt is elmondta, hogy szombaton este felhívta Dobrev Klárát, és megbeszélték, hogy az eredményektől függetlenül „csak együtt tudnak tovább dolgozni a legfontosabb közös ügyön”. Az azonban, mint mondta, még nem került szóba, hogy október 23-án egy színpadra állnak-e majd.
Mutatjuk térképen az eredményeket
Összefoglaljuk az elmúlt két óra eseményeit
Összefoglaljuk a leállásunk ideje alatt ismertetett eredményeket.
Márki-Zay Péter nyert újabb hat fővárosi választókerületben.
Budapest 6. választókerületében (VIII. és IX. kerület) fölényesen, 72,5 százalékot szerezve győzött a hódmezővásárhelyi polgármester:
- Dobrev Klára: 3676
- Márki-Zay Péter: 9691 szavazat.
A budapesti 8-as körzetben, Zuglóban Márki-Zay kétszer annyi voksot kapott, mint Dobrev:
- Dobrev Klára: 6 262
- Márki-Zay Péter: 12 255.
Budapest 9-es választókerület (ez a X. és a XIX. kerület), itt szorosabban alakult az eredmény:
- Dobrev Klára: 4661
- Márki-Zay Péter: 4988 szavazat.
Budapest 10. választókerületében, Óbudán
- Dobrev Klára 6 007
- Márki-Zay Péter: 8 611 szavazatot gyűjtött.
Újpesten (Budapest 11. számú választókerület) is szorosabb küzdelemben nyert Márki-Zay Péter:
- Dobrev Klára: 5282
- Márki-Zay Péter: 6238 szavazat.
Budapest 13-as körzetében (ez XVI. kerület és Zugló egy része) simábban:
- Dobrev Klára: 3 895
- Márki-Zay Péter: 6 232 szavazatot kapott.
Vidéken három megye Dobrev Kláráé lett, három Márki-Zay Péteré, utóbbi nagy különbséggel nyert Csongrádban.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a DK miniszterelnök-jelöltje győzött:
- Dobrev: 8 043
- Márki-Zay: 7 616 szavazat.
Bács-Kiskun megyében Márki-Zay Péter nyert kis különbséggel:
- Dobrev: 11 428
- Márki-Zay: 12 407 szavazat.
Csongrád-Csanád megye hazai pálya Márki-Zaynak, simán nyert is:
- Dobrev Klára: 11 461
- Márki-Zay Péter: 21 769 szavazat.
Győr-Moson-Sopron megye:
- Dobrev Klára: 10616
- Márki-Zay Péter: 13767 szavazat.
Komárom-Esztergom megye viszont Dobrevé:
- Dobrev Klára: 9970
- Márki-Zay Péter: 8052 szavazat.
Somogy megye:
- Dobrev Klára: 8542
- Márki-Zay Péter: 6802 szavazat.
Márki-Zay 62,4 százalékon áll az első öt bejelentés alapján
Az előválasztáson vasárnap 16.30 körül közel 140 ezer szavazat összeszámlálása után határozottan Márki-Zay Péter felé dől a mérleg nyelve. A budapesti körzetekben eddig mindenütt nagy fölénnyel győzött. Mint ismert összesen 662 016-an adták le szavazatukat. Az összesítésünk szerint az állás jelenleg a következő:
Márki-Zay Péter: 86445 – 62,4%
Dobrev Klára: 52009 – 37,6%
Heves Dobrevé, Márki-Zay Budapesten továbbra is tarol
Újabb megye Dobrevé, de Budapesten Márki-Zay átütő
Gyorsabb ütemben jött a következő eredmény, amit Bedő Dávid az OEVB Momentum által delegált tagja jelentett be.
Heves megye:
Dobrev Klára: 7647 szavazat
Márki-Zay Péter: 6746 szavazat
Budapest 2-es vk., azaz Újbuda
Márki-Zay Péter: 16391 szavazat
Dobrev Klára: 6135 szavazat
Budapest: négyből négy körzetet Márki-Zay nyert meg
Eddig három megyét nyert Dobrev, egyet Márki-Zay
- 13:55 40 év után talált rá újra a nővérére Rónai Egon
- 13:48 Agyonlőttek egy képviselőt az abház parlamentben
- 13:47 Három hónappal meghosszabbították Czeglédy Gergő letartóztatását
- 13:34 Nagy változás jön az éves szabadságok igénylésénél januártól
- 13:19 Itt a bizonyíték, hogy a Tom és Jerry világa igenis valós
- 13:12 „Megmutatjuk Mirabellának, milyen is a szeretet ünnepe” – így készül a karácsonyra Iszak Eszter
- 13:07 Győri-Lukács álomgóljánál senki sem dobott szebbet az Eb-n
- 13:03 Salvini szerint megvalósítható Orbán tűzszüneti javaslata
- 12:56 Játszadozó vadmacskát videóztak a Visegrádi-hegységben
- 12:55 Csak egy fél pár zokni kell ahhoz, hogy bumerángot készítsünk az Antarktiszon
- 12:48 Kajdi Csabát a többi között a szentendrei Skanzenben sem hagyták fellépni: „Szomorú, hogy a véleményszabadság itt tart”
- 12:46 Vigyázat! Tűzifás csalók garázdálkodnak Vas vármegyében
- 12:39 Több ezer éves települést találtak Prágánál
- 12:29 Baljós kijelentést tettek Matolcsyék a 2025-ös inflációról
- 12:27 A Kúriába költözött az évtizedekig a Kossuth tér felett álló Közvádló
- 10:17 Forintgyengülés: Orbán Viktor megnevezte a bűnösöket
- 06:55 Orbán Viktor: Világsztárokat veszítettünk
- 06:32 Magyar Péter: Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell folyamodnia, hogy egyben tartsa a csapatát
- 11:01 Eltűnt hatéves kisfiút keres a rendőrség
- 07:00 „Én vagyok minden srác fantáziája” – csak fiatalabbakal randizik a 64 éves nő
- 07:45 Beomlott a szolnoki felüljáró, a Magyar Közút szerint ez a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja
- 09:04 Fejszével verte agyon az alvó párt, miután azok megtudták a nevelt lányától, milyen szörnyűségeket művelt vele
- 08:12 A dél-koreaiak elmondták, mennyi észak-koreai katonai halt meg Ukrajnában
- 04:40 Hivatalos: megváltozott a mágneses északi pólus helyzete
- 08:29 Házasság első látásra: Szabi hazugsága után Judit azt mondta, véget akar vetni a kapcsolatuknak