Úgy szállsz föl, mint az áramütés, a kék villám és indul a pörgés.
Jegyeket, bérleteket mondod,
És a kabátod lazán kibontod,
És figyeled a neked szóló tiszteletet,
Az arcokon a rémületet
Ezek a sorok a Bëlga ikonikus Kalauz 2 című dalában, amiben a jegyellenőrök kirekesztett, kissé maguknak való életének állítanak emléket. Bár 16 fok és napsütés volt azon a napon, amikor a BKK jegyellenőreit (és a velük tartó föriseket) kísértük el útjukra az 1-es villamoson, első kézből tapasztalhattuk – ezúttal a másik oldalról –, ahogy megfagy a levegő, amikor útitársaink lila karszalagukat felhúzva felszállnak egy járatra. Közben rájöttünk arra is, hogy nem annyira egyszerű munka ez, mint gondolnánk, mégis többen annyira élvezik, hogy akár tíz évet is eltöltenek azzal, hogy naponta a fővárost járják.
Rosszkor jöttünk
Balázs fülében is a fent idézett sorok dübörögtek, amikor elhatározta, hogy jegyellenőrnek áll. A húszas évei végén járó férfi a vendéglátásban dolgozott, így a pandémia az ő életét is alapvetően keserítette meg és írta át. Épp a 4-6-oson utazott, a Kalauzt hallgatta, amikor megpillantotta azt a hirdetést a járművön, amelyen a cég jegyellenőröket toborzott. Úgy gondolta, jó kaland lehet, ezért belevágott – mindennek már több mint egy éve, azóta napjai nagy részében főállásban közlekedik Budapesten.
Minden műszak elején kapunk egy adott járatcsomagot, amiben bármi lehet, akár külterületi járatok is. Ezeken adott szakaszokat ellenőrzünk: most éppen reggel nyolcig az 51-es és 51A villamoson utazókat ellenőrizzük, utána két órán át az 1-es villamosra térünk át, aztán megyünk majd tovább megint máshova
– avat be Balázs, miként is néz ki egy ellenőr napja.
Munkájuk többnyire a Bosnyák téren kezdődik, az itteni központból indulnak el az ellenőrök a rájuk bízott szakaszokra. Már ekkor megkezdődik a munkavégzés, tehát ha valaki a Népligetnél kezd, a Bosnyák tér és a Népliget között már monitorozza is az utasokat. A szerdai műszak annyiban különleges volt, hogy az ellenőrök a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársaival vágtak neki a napnak – ilyenkor a két ellenőrt egy-egy föris kolléga kíséri, szavatolva nem csak az ellenőrök, de egyúttal az utasok biztonságát is. Az 1-eshez hasonló hosszú villamosjáratokon két csoport, azaz négy ellenőr dolgozik egyszerre – erre főként a szerelvények hossza és nagy utasszám miatt van szükség.
A népligeti megállóban várakozva sokakban meghűl a vér, amikor meglátják a négy-négy rendészeti egyenruhást, illetve lila karszalagost.
Kár, hogy most jöttetek velünk, amikor itt vannak a förisek. Az ő látványuk azért sokakat elriaszt attól, hogy emberkedjenek. De ha eljönnétek velünk egyszer nélkülük, ott láthatnátok érdekes dolgokat. Mindig van valaki, aki épp kórházból jön, megy, pont ellopták minden cuccát, most megy a rendőrségre feljelentést tenni, ha már itt vagyok, adjak már neki pénzt jegyre
– meséli Julcsi, Balázs kollégája. Ő is a vendéglátásban dolgozott, itthon és külföldön egyaránt, neki is a koronavírus-járvány hozott változást az életébe. Azt mondja, bár a turizmus már éledezik, meg sem fordult a fejében, hogy visszamenjen oda, jól érzi magát jegyellenőrként. Itt legalább a munkaidő fix, a munkaviszony meg bejelentett, és a pénz is jobb, mint korábban.
Villantás a villamoson
Balhé tényleg nincs, egy-egy megállóban látni utasokat, akiknek hirtelen eszükbe jut, hogy igazából itt akartak leszállni, és mire az ember észbe kap, csak a hűlt helyüket találja. Ezt leszámítva talán az egyetlen érdekes történés az első órában az, amikor a villamos hátuljában utazó férfi, bárhogy próbálja bizonygatni az ellenkezőjét, érvénytelen jeggyel utazik. Julcsi elmagyarázza neki, hogy a rendszer percekkel később érvényesíti csak a jegyet, pontosan azért, hogy az utasok ne tudjanak gyorsan jegyet vásárolni, amikor meglátják az ellenőrt. A büntetés viszont ezúttal elmarad.
Az ilyet elengedjük. Vagy azt is, amikor az illető be tudja mutatni egy évre visszamenőleg az összes bérletét, a legutóbbi lejárt és elfelejtett venni – velük azért lehet elnéző az ember néha-néha. De amikor valaki egy olyan bérletet mutat, ami tavaly járt le, és erre mondja, hogy még nem volt ideje újat venni – azért egy év elég idő lenne rá, nem?
Mindketten bólogatnak arra a kérdésre, gyakoriak-e az olyan esetek, amikor az utasnak épp most járt le a bérlete, pont a következő automatánál akart leszállni, hogy vegyen egyet, vagy épp elfelejtette kilyukasztani a jegyét. Balázs szerint ilyenkor minden az ellenőr fellépésén és kommunikációs képességein múlik, képesnek kell lennie az utas tudtára adni, hogy ő mulasztott, aminek a következményeit viselnie kell. Ekkor következik általában az a rész, amikor mindenki elkezd különféle indokokat és nemlétező jogszabályokat idézni, hogy miért is nem kell neki pótdíjat fizetni.
Azt egyébként többen is megemlítik, egy BKK-ellenőrnek nem az a fő motivációja, hogy büntetéseket osztogasson – emiatt nem is nagyon használják a büntetés szót, inkább mondják pótdíjazásnak, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy kötelezik az embert, fizessen a szolgáltatásért, amit használ. Persze vannak, akik ezt nem fogadják el, főként ez az előidézője annak, hogy sokan ellenségnek, céltáblának nézik őket.
A BKK nyilvántartása szerint évente átlagosan 30–40 olyan eset van, amikor olyan atrocitás éri az ellenőröket, ami után a BKK feljelentést is tesz. Ezek nagyrészt olyan esetek, amikor az ellenőrök már olyan sérüléseket szenvednek, hogy a munkából is kiesnek. A verbális inzultusokról ellenben nincsenek pontos adataik, Balázs viszont megosztja a saját tapasztalatait.
Ilyen minden nap van, persze, de én nyugodt természet vagyok, alacsony vérnyomással. Kedves édesanyám, szegény folyamatosan csuklik, de ki lehet bírni
– mondja Balázs, akit fizikai atrocitás – a zsargon szerint utastámadás – még nem ért, de ismer olyan kollégát, akit vertek már meg munkavégzés közben.
Julcsinak viccesebb történetei vannak, pedig azt is hihetnénk, hogy nőként ebben a szakmában is nehezebb érvényesülni. „Volt, hogy írtam a csekket, és mondta az utas, hogy a telefonszámomat is írjam rá, máskor meg olyanokat mondanak, hogy nagyon szép vagyok, nagyon aranyos vagyok, de akkor sem mutatnak nekem semmit. De nem érdekelnek ezek, a munkahelyemen vagyok, dolgozom”.
Nem mindennapi sztorikat azért ő is tud mesélni:
amikor egy férfi elővette a nemi szervét nekem a 49-esen, az azért komoly volt.
Egy évtized a járatokon
Bár még csak alig másfél órája tart az 1-es ellenőrzése, szép számmal buknak le a bliccelők. Balhé továbbra sincs, a mulasztó utasokat leszállítják a járatról, a megállókban pedig megkezdődik a pótdíjazás. A legtöbb probléma az utólag kilyukasztott jegyekkel van: amennyiben az utas kitartó, ezekből az esetekből reménytelen, hosszan elnyújtott szélmalomharcok is kialakulhatnak. Hiába használnak ugyanis kapaszkodónak próbajegyet az ellenőrök (ezt lyukasztják ki mindig, amikor felszállnak egy-egy járatra – akinek a jegyén ennél későbbi dátum szerepel, az számíthat a büntetésre), sokan vannak, akik váltig állítják, hogy már három megállóval ezelőtt lyukasztottak. Ilyenkor jöhet a sajátos bizonyítási eljárás, kamerafelvételek ellenőrzése, aprólékos monitorozás, közben a folyamatos tagadás, és semmi nem garantálja, hogy végül célt ér a művelet.
Te is Magyarországon élsz, meg én is, nyilván tudjuk, hogy meg lehet hekkelni ezt a rendszert, de ez azért nagyon ritka. A legtöbb utas igazából szabálykövető, és ha te normális vagy vele, neki meg van érvényes jegye, akkor semmi ok arra, hogy bármelyik fél összebalhézzon a másikkal
– mondja Balázs.
Talán az ilyen pozitív élményeknek és az elképzelhetetlen történeteknek köszönhető leginkább, hogy meglepően alacsony a fluktuáció a szakmában, a legtöbb kolléga akár évtizedes távlatban is űzi az ellenőrködést. Ebben szerepet játszik a már említett jó fizetés (pontos összeg nincs, de az illetékesek a szupermarketek pénztárosainak bérével azonos szinten említik az ellenőrök fizetését), és az, hogy a lehető legrugalmasabb a munkamenet. Bár papíron járatról járatra kell szállni, nem rabszolgamunkáról van szó, senki nem várhatja el, hogy valaki eldobja a félig elszívott cigarettáját, mert éppen jön a következő villamos.
A próbakörnek már majdnem vége, de kötekedni továbbra sem akar senki, a rendészetisek jelenléte valószínűleg mindenkit jobb belátásra bír. Utolsó említésre méltó pillanatunk, amikor a Lehel utcánál Balázs fog egy bliccelőt, akinek a következő megállóban azzal kell szembesülnie, hogy nemcsak a két ellenőr száll le vele, hanem még két egyenruhás, két újságíró és két fotós is. Minden szem rászegeződik – éppen ellentétesen, mint a járatokon. Ahogy Balázsék mondják, amikor az ellenőr felszáll, visszavonhatatlanul a jármű középpontja lesz, az összes tekintetet vonzani fogja, küzdeni is kár ellene. Az már egy másik kérdés, hogy a tekintetek mögött ki mit gondol.
Julcsi számára ez egyértelmű, nevetve vágja rá, mi jár a legtöbb ember fejében:
Elátkoznak minket, persze, hogy elátkoznak!
Alighanem igaza van, még akkor is, ha ők tényleg nem akarnak rosszat. Ezt most már elég biztosan ki merjük jelenteni.
