Mindenekelőtt köszönettel tartozom a Médiatanácsnak (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság). Jóvoltukból olyan kiváló filmeket nézhettem meg, amelyek valahogy kimaradtak nekem az eddigi hosszú életem során. A hatóság ugyanis volt szíves közzétenni azokat az „elvi szempontokat”, amelyek „segítenek” a médiaszolgáltatóknak, hogy egyes filmeket, sorozatokat milyen korhatár-besorolással lássanak el. Pontosabban: a „gyermekvédelmi” törvény betűjének és eléggé el nem ítélhető homofób szellemének megfelelően kiegészítették a korábbi ajánlásukat.
Mielőtt bármiféle jogászkodásba kezdenék, hadd szögezzem le, alapos a gyanúm, hogy a Médiatanácsnak fogalma sincs arról, valójában miről szólnak az általa „V. kategóriába” sorolt, azaz a 18 éven aluliak számára nem ajánlott filmek. És még csak nem is a mostani módosítással kezdeném, hiszen már eddig is ezen a listán szerepelt a Mechanikus narancs (a Gépnarancs című regényből készült film), mely szerintük „az erőszak dicsőítésére vagy kritikátlan megítélésére alkalmas alkotások” közé tartozik. Hát, hölgyeim és uraim, ez óriási tévedés! A 11. osztályos (17 éves) unokám tökéletesen megértette – persze a magyartanára nem a Médiatanács tagja volt – hogy ez a mű arról az álszent, ostoba társadalomról szól, amely eltiporja a szelídeket és honorálja az erőszakosokat.
De foglalkozzunk inkább a legújabb elvi szempontokkal. A 18 éven aluliak meg ne nézzék például az Adéle életét, hiszen két leszbikus nő szerelméről szól. Nem számít, hogy a cannes-i filmfesztiválon Aranypálmát kapott, nem számít, hogy Franciaországban aligha jelent problémát, hogy a főszereplők nem heterók, és hogy a film a SZERELEM-ről szól, legyen az akár leszbikus vagy hetero. Még le is írják „ajánlásukban”: „fontos leszögezni, hogy egy produkció „művészi” értéke nem változtathat annak esetleges kiskorúakat „veszélyeztető” jellegén.
Alkalmanként éppen ez az a momentum, amely értelmezhetetlenné teszi a kiskorúak számára a látottakat.
Vagyis: óvjuk meg gyermekeinket a művészi értékektől, nehogy bajuk essék!
De „tilalmi listára” ajánlott a Fiúk a klubból sorozat is, hiszen nyolc meleg barát életét mutatja be. Persze valószínűleg nem is igazán ez a bajuk ezzel a sorozattal. Sokkal inkább az, hogy a fiúk egy felháborító, ráadásul visszamenőleges hatályú homofób törvénytervezet ellen tiltakoznak, amely számos emberi joguktól – házasság, örökbefogadás, öröklés – akarja megfosztani a melegeket. Mint ahogy a ’80-as években játszódó, Ez bűn című minisorozatnak sem a szex a lényege, hanem az, miként fogja el a melegeket a rettegés, amikor a kezdetben nem létezőnek hitt AIDS sorra öli meg a társaikat. És persze azt is bemutatja a sorozat, miként rekeszti ki a társadalom a bűnösnek tartott melegeket és HIV-fertőzötteket.
A Médiatanács ugyanebbe a „veszélyeztető” kategóriába sorolja a Szólíts a neveden című filmet is, amelyről csak Pavlics Tamás filmkritikus ajánlását idézem: „Kinek ajánljuk ezt a filmet:
- Akik szeretnék felidézni az első szerelem emlékét!
- Akik szeretnék újraélni a nyár legszebb pillanatait!
- Akik szeretik, ha a színészi játék rettentő természetes!
És kinek nem:
- Akiknek kell a történet egy érdemi filmélményhez!
- Akik nem szeretnek nosztalgiázni!
- Akik csak odáig látnak, hogy két férfi…”
Mondanám, hogy hagyjuk a moralizálást, de nem tehetem. Hiszen mind a Médiatörvény módosítása, mind a Médiatanács „állásfoglalása” nem csupán jogi, hanem alapvető erkölcsi kérdés is. Márpedig, amikor a jog és az erkölcs élesen szembekerül egymással, ott nagy a baj. És nagy a baj akkor is, amikor a jogalkotók egy külön elefántcsont-toronyban élve nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy a fiatalok manapság 15–16 éves korban kezdik a szexuális életüket, akár tetszik ez a „keresztény-konzervatív” kurzusnak, akár nem. A példaként említett filmek éppen azok, amelyek megvédhetik őket a szexuális élettel járó valós veszélyektől, és elfogadóbbá tehetik őket a másság iránt.
De most már tényleg foglalkozzunk magával a jogszabállyal. Kezdjük a Médiatörvény alapelvével, amelyen bizonyára jót fognak derülni:
a médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték. A sokszínűség védelme kiterjed a tulajdoni monopólium kialakulásának, valamint a piaci verseny indokolatlan korlátozásának megakadályozására is. E törvényben foglalt rendelkezéseket a sokszínűség védelmének szempontját figyelembe véve kell értelmezni.
Most, hogy jól kikacagtuk magunkat, nézzük meg a legfrissebb (2021. július 8-ától hatályos) módosítások egyikét, mely „a gyermekek és a kiskorúak védelme” céljából születtek. Idézem. „Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése, illetve a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott”.
Már sokszor nehezményeztem, hogy a jogszabályaink nem koherensek, vagyis sok jogszabály ellentmond egy másiknak. Hát, ha valamit, ezt most nem róhatom kiváló jogalkotóink rovására. Betűről betűre azt a zagyvalékot tették bele a Médiatörvénybe, amit már a „pedofilnak” vagy újabban „gyermekvédelminek” nevezett törvénybe beleírtak: tilos közzétenni az olyan tartalmat is, ami „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Ezt nevezem én teljes összhangnak!
Ne csodálkozzanak hát, ha „nagyjaink” közül többen is, így például Varga Judit és Hidvéghi Balázs kiakadt az Európai Parlament legutóbbi állásfoglalásán. Az EP azt mondta ki, hogy az egyik tagállamban kötött házasságot, élettársi kapcsolatot az összes többi tagállamnak is el kell ismernie mind az azonos, mind a különböző neműek esetében. Ez szinte magától értetődőnek látszik, hiszen azonos klub tagjai vagyunk. De nem Varga Juditnak, aki szerint
fáj az EP-nek, hogy Magyarország a gyermekvédelmi törvény által semmilyen szexuális propagandát nem enged be a köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba. Zavarja őket, hogy ellenállunk a nyomásgyakorlásnak és az LMBTQ-lobbinak.
Kedves igazságügy-miniszter asszony! Egyáltalán miről tetszik beszélni? Hogy jön ide a szexuális propaganda, az óvoda meg az LMBTQ-lobbi? Tizennyolc európai országban elismerik az azonos neműek házasságát. Biztos, hogy nem mi megyünk mindenki mással szembe az autópályán?
De térjünk vissza még egy pillanatra a „minden művészetek közül számunkra legfontosabbhoz” (Lenin), a filmekhez. Ha mindezek után azt gondolják, hogy a filmek korhatár szerinti besorolása miatt a Médiatanácsra kell ráhúzni a vizes lepedőt, ne ítéljenek elhamarkodottan. A Médiatörvényből ugyanis kiderül, hogy sem a Médiatanács, sem a műsorszolgáltató nem térhet el attól a besorolástól – hacsak ezt külön nem kéri –, amelyet a „mozgóképszakmai hatóság” már a szerinte megfelelő kategóriába besorolt. Ez a hatóság pedig 2020 óta már nem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz tartozik, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda önálló szervezeti egysége. Vagyis végső soron Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke felügyeli a korhatár-besorolást végző testület munkáját.
Van még kérdés?
