Tartsák be a tízméteres távolságot, és engedély nélkül ne fotózzanak!
– förmedt ránk az ellenzéki előválasztás egyik delegáltja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ötös számú választókörzetének mátészalkai szavazópontján, amikor az ott zajló választás résztvevőit kezdtük faggatni.
A megyeszékhelyen csípős szél és erőtlen napsütés fogadta a keddi szavazókat, ám a kellemetlen időjárásnál nyomasztóbb volt a választópontra telepedett feszültség. Ez az a körzet ugyanis, ahol a hivatalosan szövetséges ellenzéki pártok már az előválasztás előtt ölre mentek. Méghozzá azért, mert a kampány során a helyi szocialista jelöltet támogató Demokratikus Koalíció egyik tagja arról beszélt – erről hangfelvétel is van –, hogy a Fidesz szavazóival segíti az előválasztáson az MSZP jelöltjét a Jobbikkal szemben.
Az elhangzottakat egyik érintett párt sem tisztázta megnyugtató módon – vizsgálat nem indult, egyszerűen csak tagadták, hogy együttműködnének a Fidesszel –, az említett DK-tag pedig kilépett a pártból. A választókerületben Földi István, a Jobbik jelöltje az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatásával mérkőzik meg az MSZP-s Papp Ildikóval, akit a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció támogat. A két jelölt kölcsönösen a pokolba kívánja egymást, és bár mindketten megkísérelték visszaléptetni a másikat, nem jártak sikerrel.
Vélhetően ennek köszönhetően – egyfajta erődemonstráció gyanánt – az MSZP és a Jobbik is saját sátorral vonult fel a szavazópont mellett, a mátészalkai Hét Vezér Díszkút közelében, ahonnan a két jelölt a szeme sarkából figyelte ellenfele kampánymozdulatait.
Kettejük közül Papp Ildikónak tetszett kevésbé, hogy választókat kérdeztünk a helyi előválasztás körülményeiről. A szocialista jelölt érkezésünkkor videózni kezdett bennünket, majd lázas telefonálásba kezdett. Feltehetően hívására egy szempillantás alatt ott termett Halmi József, az MSZP megyei elnöke, Győrtelek polgármestere, egyébként a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Kovács Sándornak a gyerekkori jó barátja. Az ő volt felesége, a DK-s Jakab Tímea beszélt a már említett hangfelvételen a Fidesz–MSZP megállapodásról. Ugyanakkor Halmi problematikusabbnak tartja, hogy szerinte a jobbikosok „ÁVH-s módszerekkel” rögzítették a felvételt. Megismételte, nem kötöttek megállapodást a Fidesszel, és úgy véli, politikai célra használják barátságát Kovács Sándorral. Mint mondta, helyben ebből az ügyből nem is lett semmi, sokan jönnek választani – különösen a városban –, és nem hozzák fel a hangfelvétel ügyét.
Ugyanakkor – bár nagyon kevesen álltak szóba velünk – az általunk megkérdezettek többsége értesült az állítólagos helyi Fidesz–MSZP alkuról. Egy középkorú nő a felvételről és az előválasztás múlt hét végi leállásáról is elmondta véleményét:
Hallottam a felvételt, nagyon is elhiszem, hogy van megállapodás, és furcsának találom, hogy a szavazás leállt a hétvégén. Ilyen akkor szokott történni, amikor a Jobbik vezet. Az előző parlamenti választáson is ez történt, amikor hosszú időre leállt minden, majd kétharmaddal nyert a Fidesz.
A szavaiból sejthetően Jobbik-szavazó arról is beszélt, hogy a térségnek változásra van szükséges, mert nagyon nagy az elvándorlás.
Egy fiatal pár szintén hallotta, hogy valamiféle együttműködés lehet a helyi szocialisták és a Fidesz között, szerintük biztosan vannak piszkos alkuk. Fotózni nem engedte magát a 21 éves férfi és a 19 éves barátnője, mert féltik az állásukat. Betanított optikusként dolgoznak, ám mivel ketten négy műszakban mindössze 250 ezer forintot keresnek, Budapestre fognak költözni.
57 évet kellene dolgoznom ahhoz, hogy Mátészalkán vegyek egy házat, hát az édesanyjukat. Költözünk fel innen Pestre, mert éhen fogunk dögleni. Én nem csinálom itt ezt tovább.
Szerintük lenne esélye az ellenzéknek, de nem hisznek benne, hogy szabályos lesz a választás, és ők is a 2018-as választáson történt technikai leállást hozta fel példának. A fiatalok Jakab Péterre szavaztak, mint mondták azért, mert karakán és markáns személyiség. Ha nem lesz változás, külföldre mennek – mondták.
Állhatnánk itt három évig, annyi problémám van a rendszerrel. Például Orbán Viktor azt mondja, vegyük fel a CSOK-ot. Tehát akkor a 19 éves barátnőmnek csináljak három gyereket, és utána miből tartsam el őket? Ezt senki nem mondja, csak azt, hogy tízmillió forint. Ez a pénz Mátészalkán sem elég, mert az egyszobás panel – amiben lakunk – 16 millióba kerülne, ha megvennénk, és akkor hova teszel három gyereket. Csak ennyi kérdésem van
– ecsetelte a férfi. Majd hozzátette:
Anyám hét éve szalagvezető egy olyan cipőgyárban, ami 30 ezer forintos cipőket gyárt. A fizetése 142 ezer forint, abból hogy éljen meg? Szavazok, de nem az előválasztás izgat igazán, változás kell, különben éhen döglünk.
Egy tájékozottnak tűnő idős házaspár is hallotta a kiszivárgott hangfelvételt az MSZP és a Fidesz esetleges megállapodásáról, de ők nem hiszik el, hogy lenne ilyen alku.
Ez egy pletyka, hazugság. Lehet, hogy a Halmi úr volt felesége bosszúból mondott ilyeneket
– mondták.
Kérdéseinket meghallotta a közeli sátorban álldogáló Papp Ildikó is, aki bár nem akart nyilatkozni, odalépett hozzánk és kifejtette, nem tartja korrektnek, hogy erről kérdezgetjük a szavazásra érkezőket.
Azért nem szeretnék nyilatkozni, mert nem akarok több cirkuszt. Elég sok mindenen túl vagyunk, és nem szeretném, ha bármilyen formában kiforgatnák a mondandómat. Ha a kollégád lelő valakit, akkor téged vonnak felelősségre? Ez ugyanilyen helyzet. Miért engem kérnek számom, hogy mit mondott a DK helyi párttagja?
Ellenfelét, Földi Istvánt is megkérdeztük, aki 2016-ban, az időközi választáson lett Kocsord község polgármestere, de tavaly leváltották. A Magyar Narancs cikke szerint polgármesterré választásáig a kémkedéssel vádolt és később el is ítélt Kovács Béla európai parlamenti képviselő asszisztense volt. Polgármesterként Földi olyan döntést hozott az önkormányzati pénzek átcsoportosításáról, ami miatt 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta őt az ügyészség, valamint egy ismeretlen tettes ellen zajló nyomozás is érintheti személyét, amit a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytat. Az MSZP ezek miatt az ügyek miatt léptette volna vissza Földit.
A Jobbik jelöltje szűkszavúan arról beszélt, akármilyen „kampánymozdulatot” csinálnak, a politikai ellenfeleik követik őket, így alakult, hogy mindkét párt tábort ütött az előválasztás központi helyszínén. Szerinte egyébként a legtöbben hallottak arról, hogy helyben a Fidesz és az MSZP összejátszik az előválasztáson. Elmondta, nagy a részvétel, sokan jönnek. Hétfőn 253 szavazatot adtak le csak a mátészalkai sátorban.
Ez a helyszínen is szemmel látható volt. Csaknem egymás után érkeztek a választók a sátorhoz. Volt köztük, aki Gyurcsány Ferencre akart szavazni, de olyan is, aki meglehetősen ittas állapotban magyarázta el, miért utálja Orbán Viktort.
A részvétel az előválasztáson országosan is magas, péntekre meghaladta a 270 ezret is a voksolók száma. Ezt vidéken nem csak a 16 ezer lakosú Mátészalkán lehetett érezni, hanem például a mindössze 1400 lakosú Őr településen is. Rövid ottjártunkkor kedden féltucat szavazóval találkoztunk, és az előválasztási delegáltak is arról számoltak be, hogy meglepően sokan járulnak a sátorhoz. Őr politikai aktivitása azért is különösen érdekes, mert 1990 óta ugyanaz a független polgármester, Hódi Miklós vezeti a falut.
Ugyanakkor a kisközségben még bizalmatlanabbak voltak a választók, mint a mátészalkaiak. A helyi élelmiszerboltnál felállított sátorhoz érkezők közül mindössze egy szavazó állt velünk szóba, de ő is óvatos volt.
Ne fotózzanak le, mert nem kapok nyugdíjat!
– mondta, és bár próbáltuk meggyőzni, hogy ilyen retorzió aligha érheti, nem hitte el. Ugyanakkor azt elmondta, hogy a DK-ra szavazott, és szerinte Gyurcsány Ferenc szobrot érdemelne, csakúgy mint az ’56-os miniszterelnök, Nagy Imre (akinek azért már van szobra).
Az alig háromezer fős Ópályiban is hűvös fogadtatásban volt részünk. A település korábban azzal került a hírekbe, hogy a helyi romákkal való szembenállás miatt néhány éve több százmillió forint európai uniós támogatásról mondott le. Itt – ha lehet – még kontrolláltabb körülmények közt zajlott a szavazás. A főúton felállított előválasztási sátor előtt a helyi polgárőrség autója parkolt, és két egyenruhás figyelte az érkezőket. Az nem derült ki, hogy az esetleges konfliktusok megelőzése érdekében várakoztak ott, vagy mert az önkormányzat vezetését érdekelték az előválasztás körülményei. Itt azonban kevésbé volt nagy az érdeklődés, legalábbis tapasztalataink alapján. Egy-egy választó – főként nyugdíjasok – érkeztek, de a szemközti Ancsa élelmiszerbolt, illetve a Saci virágárus sokkal népszerűbbnek bizonyult. Érkezésünkkor az egyik polgárőr rögtön intézkedni kezdett.
Milyen alkalomból kameráznak?
– kérdezte szigorúan a polgárőr, majd elfogadta, hogy a közterületen készíthetünk fényképeket.
Bár a helyi előválasztási sátorban nem a voksolás, hanem a pálinkakészítés és a félresikerült cefre volt a téma, kérdésünkre elárulták, hogy Ópályiban délutánig 73 választó szavazott, ami a helyiek szerint szép szám. A választók közt van a nyugdíj előtt álló Gyula is, aki szinte egyedüliként készséggel mesélt arról, miért jött el választani:
Annak idején Orbán Viktor is ezt a dumát adta el 11 évvel ezelőtt, amit Jakab Péter. Ő is úgy beszél, hogy mindenkinek jó lesz, majd meglátjuk. Egyértelmű, hogy változás kell. De kevés esély van rá, hogy a Fideszt legyőzzék. Hiszek is benne meg nem is. Viktor is nagyon erős.
A férfi 1988 óta állattartással foglalkozott, de a pestis elvitte az állatokat, ezért inkább befejezte. Mint mondta, nem éri már meg neki ez, többször előfordult, hogy nem fizették ki. Ekkor derült ki az is, miért is állt velünk szóba, számára már nincs tétje, hogy nyilatkozik-e, ugyanis egy éve van a nyugdíjig, addig meg, mondta, már nem tudnak neki ártani.