Belföld

MKOE: egyszerű alkalmazottak is hozzáférhetnek számlaadatokhoz, nem csak kormánytisztviselők

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) az MTI-hez eljuttatott közleményben köszönte meg az adóhatóságnak, hogy megvalósítják  javaslatait, egy év után. A javaslatokat az online számla-adatszolgáltatás kapcsán még a járvány első hulláma előtt és alatt fogalmazták meg. A közlemény szerint a Pénzügyminisztérium akkor még úgy döntött, hogy nem halasztja el „az előkészítetlen és számos színvonalbeli hibával küzdő rendszer bevezetését, ami számos problémát okozott a regisztráció során”.

Arra is kitérnek, hogy a fontos szakmai fórumok mellett a Magyar Könyvvizsgáló Kamara 2020 júliusi „konzultáció” nevű eseményén is felvetették javaslataikat,

amely után az alelnökünket a kamara etikai vizsgálat alá vetette és megrótta, mert kérdezett a hivatalnoktól.

Nehezményezik, hogy egyelőre nem sikerült minden javaslatukat beépíteni, ilyen elem a Pillér Kft. bevonása is. A közlemény szerint a Pillér Kft a NAV által irányított állami vállalat, amely hozzáfér az adatokhoz, amit a MKOE már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felé is kifogásolt, eddig eredménytelenül. Továbbra is javasoljuk, hogy egyszerű alkalmazottak ne férhessenek hozzá a számlaadatokhoz, csak felesküdött kormánytisztviselők.

Ezzel együtt is köszönjük az adóhatóságnak, hogy bár nem válaszolnak, nem kommunikálnak és nincs semmilyen egyeztetés, a javaslatokat elolvassák és – 1 éves csúszással – alkalmazzák. MKOE az adótechnikai színvonal emelése érdekében továbbra is rendszeresen megküldött javaslatokkal fogja a NAV munkáját segíteni

– zárták közleményüket.

A közlemény apropóját az adta, hogy a NAV csütörtökön bejelentette: változások lesznek az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban.

  • Az Online Számla rendszerben megszűnik az új adózók és felhasználók eddigi regisztrációja, ezért a webes felület fejlécéről lekerül a “Regisztráció” gomb.
  • Megváltozik az elsődleges felhasználók azonosítása: a jövőben az elsődleges felhasználók az Online Számla rendszer webes felületén a “Bejelentkezés” gombra kattintással a Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztül, az ügyfélkapus belépési adataikkal jelentkezhetnek be.
  • A sikeres KAÜ-azonosítás után az Online Számla rendszer adózó-felhasználó kapcsolatok felületén az összes olyan adózó megjelenik, akiket az elsődleges felhasználó a NAV nyilvántartása alapján képviselhet. Annak az elsődleges felhasználónak, aki több adózó nevében is eljár, de egy felhasználónéven regisztrálta az adózókat az Online Számla rendszerbe, azaz valamennyi képviselt adózó nevében ugyanazt az egy felhasználónevet használta, nincs tennivalója. Ha azonban a több adózó nevében eljáró elsődleges felhasználó korábban eltérő felhasználóneveken regisztrálta az adózókat, azaz az elsődleges felhasználónak több felhasználóneve is van, ismét el kell fogadnia az adatkezelési tájékoztatót és meg kell adnia a kapcsolattartási adatokat az Online Számla rendszerbe való első bejelentkezéskor.
  • A KAÜ-azonosítás bevezetése miatti változás érinti az Online Számlázó mobilalkalmazást is, a karbantartás után az alkalmazás új verziója is elérhető lesz. Az alkalmazás legújabb kiadása a későbbi kétfaktoros azonosítás bevezetését készíti elő. Az új fejlesztések bevezetését követően az applikációt használó elsődleges felhasználóknak ismét párosítaniuk kell mobilkészüléküket az Online Számlázó program webes felületével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik