Belföld

Ugyanannyi fertőzöttre sokkal kevesebb halott jut a tömeges oltások után

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Ugyanannyi fertőzöttre sokkal kevesebb halott jut a tömeges oltások után

A nyár végével a koronavírus-járvány új hullámaival kénytelen szembe nézni számos ország. Eltérő, hogy hol mivel készülnek, illetve milyen szabályozások lépnek életbe, de az jól látszik, hogy a magas átoltottságú helyeken arányaiban jóval kevesebben halnak meg.

Bulgária

A hetente jelentkező, az éppen aktuális oltási statisztikákat bemutató sorozatunkban mindig megemlítjük Bulgáriát, mivel a kezdetek óta utolsó az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által vizsgált harminc ország listáján. A legfrissebb, augusztus közepi adatok alapján az országban alig minden ötödik felnőtt kapta meg valamelyik védőoltás első adagját, a vírussal szemben pedig a tizennyolc év felettiek 19 százaléka védett teljesen. Az országban július közepe óta nőnek az esetszámok: míg egy hónappal ezelőtt egymillió lakosra vetítve 12–13 új fertőzöttet regisztráltak, addig augusztus 22-én már 165 volt ez a szám – a grafikonon pedig jól látszik, hogy felfutóban van egy újabb hullám.

Összefüggések

Ha a napi adatokat (fertőzés, illetve elhunytak száma) ugyanazon a grafikonon ábrázoljuk, a tömeges oltások előtt az volt a „megszokott”, ha az utóbbi időben kicsit elcsúszva is, de hasonló trendeket mutat. A magas átoltottsággal rendelkező országokban módosulnak a görbék, hiszen a védőoltást megkapó emberek kisebb valószínűséggel produkálnak súlyosabb tüneteket, illetve halnak meg – tulajdonképpen ez az oltás beadásának célja.

Bulgáriában az alacsony átoltottság miatt hasonló jelenséget látunk, mint az előző hullámok során: a fertőzések számának megugrása után nagyjából két héttel a halottak száma is meredeken emelkedni kezd. Az országban hasonló történik, mint tavaly október végén: akkor a mostani egymillió lakosra jutó 165 napi fertőzéshez 2,45 halott társult, ami rezonál a mostani 2,65-tel.

Made with Flourish

Dánia

A skandináv ország a sokadik hullámával küzd, viszont az elhunytak száma április óta csökkenő trendet mutat. A fertőzöttek száma hiába közelít a tavaly októberi értékekhez, most negyedannyi halott jut egymillió emberre, mint akkor. Dánia rendkívül jól áll az oltásokkal: az ECDC legfrissebb adatai szerint a felnőttek 88 százaléka jutott már oltáshoz, az ötven százalékot pedig június elején érték el. A grafikon elején a lilával jelölt elhunytak száma irreálisan magas a fertőzések számához képest, ami azt jelentheti, hogy az országot az év elején némileg felkészületlenül érte a járvány.

Made with Flourish

Izland

Ha minden ország úgy és olyan képességekkel kezelte volna a járványt, mint Izland, akkor nem kellene sehol aggódni az újabb hullámok, a lezárások és a halálesetek megnövekedett száma miatt. Az ország felnőtt lakosságának 91,2 százaléka már megkapta valamelyik vakcinát – a felnőttek felét május elejére oltották be. Izland a legnagyobb esetszámokat hozó hullámából mászik ki (augusztus elején egymillió lakosra 350 új fertőzés jutott), ehhez képest június eleje óta, azaz két és fél hónapja senki nem halt meg koronavírus miatt a szigetországban. A halottak száma a második, tavaly októberi hullám után ugrott meg nagyon, de akkor is heteken belül újra nullára csökkent.

Made with Flourish

Hollandia

Az egykoron szebb napokat látott budapesti vidámpark is megirigyelhetné Hollandia görbéit: az ország a sokadik hullámával küzd, de mivel száz felnőttből 85 már megkapta a koronavírus elleni védőoltását, így a tavaly október végire hajazó idei július közepi csúcs az akkori egymillió lakosra jutó 4,88 elhunyt helyett 0,15-öt jelentett. Dániához hasonlóan Hollandiának is van egy kiugrása a kezdeti időszak elején a halottakra vonatkozóan, ami azt jelentheti, nem voltak felkészülve a járványra, vagy kevés tesztet csináltak, így az igazolt fertőzöttek száma alacsony volt, a halottaké viszont ettől függetlenül magas. Csak összehasonlításképpen: tavaly áprilisról év végére tízszeresére ugrott a beazonosított fertőzöttek száma, a halottaké viszont még harmadával kevesebb is volt karácsony környékén, mint a tavasszal.

Made with Flourish

Svédország

A skandináv ország hónapokig külön utakat járt be, ugyanis a legtöbb országgal ellentétben nem rendeltek el kötelező maszkviselést. Emiatt az elhunytak száma a kezdeti időszakban megugrott, majd a második, idei év eleji hullámnál tetőzött, azóta viszont csökkenő tendenciát mutat – a svédek egymillió lakosra számítva napi 0,14 halottal vágnak neki a negyedik hullámnak.

Made with Flourish

Izrael

Egyetlen, nem európai országként érdemes kitérni Izrael helyzetére is: az ország hiába áll jól átoltottságban, az országban megugrott a fertőzöttek száma, emiatt már éjszaka is oltanak. Annak, hogy a már harmadik, emlékeztető oltást is alkalmazó ország grafikonja miért néz ki úgy, mint Bulgáriáé, több oka is van: a Deutsche Welle szerint a kötelező távolságtartás eltörlése, illetve a delta variáns extrém gyors terjedése is meghúzódhat a háttérben. Ráadásul az izraeli egészségügyi tárca arról tájékoztatott, hogy a megfigyeléseik szerint a delta variáns térnyerésével csökken a vakcinák hatékonysága a koronavírussal szemben. A naponta azonosított új fertőzöttek száma január 10-én volt annyi, mint jelenleg, viszont augusztus 22-én feleannyi ember halt meg, mint akkor.

Made with Flourish

Magyarország

Bár Magyarországon még nem futott fel a negyedik hullám, szakértők szerint elkerülhetetlen, hogy ez megtörténjen. A kormány mindenesetre optimista, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az augusztus 21-i kormányinfón arról beszélt, hogy nem került még szóba a kötelező maszkviselés visszahozása, az ország lezárására sem készülnek. Hazánk jelenlegi értékei a tavaly nyárival, illetve az idei június végén tapasztaltakkal rezonálnak, ami összefügg azzal is, hogy a nyáron kevésbé terjed a koronavírus.

Made with Flourish

Az országokhoz tartozó összes grafikont (a könnyebb összehasonlítás miatt) összefűztük egy vizualizációba – az alábbi ábrán a jobbra fent található nyilakkal tud lapozni az egyes grafikonok között.

Made with Flourish
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik