Belföld

Leütötte az előtte haladó autó sofőrjét, mert egy fékezés miatt kiborult utasának az üdítője

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a 42 éves kaposvári férfival szemben, aki ámokfutásba kezdett amiatt, mert az előtte haladó autós fékezése miatt utasának kiborult az üdítője, írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

Mint fogalmaznak, a vádlott két utast – köztük egy kiskorú gyermeket – szállítva közlekedett a sértett gépkocsija mögött Kaposvár egyik négysávos útján, amikor a sértett észlelte, hogy a megengedett legnagyobb sebességet túllépte, ezért fokozatosan fékezve lassítani kezdte az autóját. A vádlottnak emiatt a személygépkocsijával szintén fékeznie kellett, amitől az utasánál levő ital kiborult.

A vádlott emiatt ideges lett, majd a záróvonalon áthaladva, káromkodva a sértett mellé hajtott és megállásra szólította fel.

Miután a sértett ennek nem tett eleget a vádlott megelőzte, majd „büntetőfékezett” előtte, végül egy körforgalomba érve, gépkocsijával keresztbe fordulva megállásra kényszerítette a sértettet.

A vádlott ekkor az autójából kiszállva a sértetti gépkocsihoz ment, annak ajtaját feltépte, a sértettet ököllel arcon ütötte, majd olyan erővel csapta be a gépkocsi ajtaját, hogy a jobb oldali első ülésébe szerelt oldallégzsák elműködött.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben a felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.

A fotó a Kaposvári Rendőrkapitányság utólagos helyszíni szemléjén készült arról, hogy a vádlott gépkocsija, melyet egy rendőrségi gépjármű helyettesített, miként kényszerítette megállásra a sértett autóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik