Belföld

Tagadja tettét a kilencéves kislányával erőszakoskodó négygyermekes férfi

Továbbra is börtönben maradhat az a szexuális erőszakkal vádolt négygyermekes szabadkígyósi férfi, aki rendszeresen szexuális cselekményekre kényszerítette a kilencéves kislányát. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi letartóztatását.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azt írja, hogy az 51 éves férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert rendszeresen szexuális cselekményeket végzett és végeztetett kilencéves kislányával 2015 és 2020 között, amikor a felesége nem tartózkodott otthon.

A férfi ezen magatartásával súlyos szexuális és érzelmi traumát okozott a kislányának, veszélyeztette a testi, érzelmi és az erkölcsi fejlődését. Az elkövető a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte be. A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a férfi letartóztatását, aki fellebbezett döntés ellen.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezést nem tartotta alaposnak, és a letartóztatás fenntartását indítványozta bűnismétlés, szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának a veszélye miatt.

A fellebbezés tárgyában a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik