Belföld

Távozó holland nagykövet: Nonszensz, hogy Brüsszel a magyar családokat fenyegeti

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
René van Hell óvatos interjút adott, amiben a homofób pedofiltörvényről is beszélt.

René van Hell augusztusban távozik a budapesti holland nagyköveti posztból, emiatt (is) interjút készített vele a Telex. Van Hell anno maga pályázta meg a pozíciót, a mai napig örül az elnyerésének. Az elmúlt négy évében szívélyesnek írta le a kapcsolatát a magyar minisztériumokkal, és szerinte a környezetvédelem ügye is összeköti a holland és magyar nemzetet.

Van Hell elmondta még, a holland közbeszédben gyakran megjelenik Magyarország, és persze a két ország vezetése közt vannak politikai különbségek. Ilyen például a homoszexualitást a pedofíliával összemosó, hivatalosan gyermekvédelmi törvény. Van Hell szerint a nagykövetségnek is fontosak az emberi jogok, így az LMBTQ-jogok is. Hozzátette:

Ez számomra személy szerint azért is fontos, mert meleg vagyok, és természetesen számomra is értékes egy olyan szervezetnél dolgozni, amely a zászlajára tűzi a saját emberi jogaid védelmét.

Hozzátette, a gyermekvédelmi törvény fontos dolog, és az is elfogadható, hogy Magyarországon nincs melegházasság. A két dolog összemosása a problémás. Szerinte a gyerekeket ugyan heterónak nevelik, de sokan ennek ellenére homoszexuálisnak, melegnek vagy épp transzneműnek születnek. Az erre rádöbbenő gyerekeket inkább segíteni kéne, megérteni őket. Hozzátette:

Az összes olyan narratíva, ami szerint „Brüsszel” ebben az ügyben a magyar családok jólétét fenyegeti, nem helytálló, egyenesen nonszensz.

A magyarországi médiaszabadságról is kérdezték a távozó nagykövetet. Hosszasan ecsetelte, milyen a jól működő média, hogy milyen könnyű elsüllyedni a közösségi média véleménybuborékaiban, de a konkrét kérdés elől kitért. Ugyanez a diplomatikusan félrenéző válasz érkezett arra a kérdésre is, vajon mennyire függetlenek a magyar bíróságok: van Hell szerint mindenhol folyamatosan vita van a közbeszédben az intézmények működéséről, így Hollandiában és Magyarországon is.

Szóba került még, hogyan látta el a munkáját a járvány alatt, milyen kapcsolatokat épített ki nagyköveti évei alatt, mennyire tartja a kapcsolatot az ideköltözött hollandokkal, és végül hogy mennyire tiszteli Fischer Iván és lánya, Nóra munkásságát.

Van Hell egyébként Désirée Bonisnak adja át a stafétát a nagyköveti poszton. Utóda korábban szíriai és marokkói nagykövetként is szolgált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik