Belföld

Karácsony: A kormány érje el, hogy a fel nem használt Sinopharm vakcinákat vásárolja vissza Kína

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Szerinte 3 millió fel nem használt kínai vakcina lehet raktáron, aminek értéke meghaladja a 30 milliárd forintot.

A kormány érje el, hogy a fel nem használt, megkérdőjelezhető hatékonyságú kínai vakcinákat vásárolja vissza a kínai állam. Az így visszaszerzett milliárdokat pedig költsék az egészségügyi és szociális dolgozók bérkiegészítésére – írja Facebook posztjában a főpolgármester.

Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy augusztus 1-től harmadik oltást kaphatnak azok, akik ezt igénylik. A miniszterelnök bejelentése előtti napokban a főváros, majd a Semmelweis Egyetem is közzétette saját, nem reprezentatív antitestmérési vizsgálatát. Előbbinél az az eredmény jött ki, hogy a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek negyedénél nem elégséges az antitest-szint.

Kapcsolódó
Kásler elmondta, milyen irányelv szerint javasolják majd a harmadik oltás beadását
Szóba került az egészségügyi dolgozók kötelező oltása is.

A Semmelweis Egyetem a már negatív vizsgálati eredménnyel rendelkező jelentkezőket vizsgálat, és tájékoztatásuk szerint az esetek 88 százalékában pozitív eredményt hozott a teszt. Az 1200 jelentkezőből 881 volt olyan, akik korábban kínai vakcinával oltottak, 84 százalékuknál pozitív lett az egyetem tesztje.

Karácsony Gergely szerint a két vizsgálat, valamint a szakemberek jelzései kimozdították a kormányt „a határozatlanságból és a tétlenségből, még nem elég. “

A harmadik oltás lehetőségének biztosítása csak egy a szükséges lépések közül. Átfogó, ingyenes ellenanyag-szűrésre van szükség. A kormány minden egyes 60 év feletti honfitársunknak, akit kínai vakcinával oltottak, antitest-vizsgálatot kell biztosítania. Mert emlékszünk, sokan közülük csak a kormány fenyegetése miatt választották a kínait: maga a miniszterelnök üzente meg, hogy a sor végére kerül, aki nem fogadja el, amit neki ajánlanak.

A főpolgármester szerint ki kell mondani, hogy kínai vakcinával nem oltanak többet Magyarországon.

Szerinte 3 millió fel nem használt kínai vakcina lehet raktáron, aminek értéke meghaladja a 30 milliárd forintot.

„Ez rengeteg pénz, nem veszhet kárba. Éppen ezért a magyar kormánynak az a dolga, az a kötelessége, hogy elérje, a kínai állam vásárolja vissza Magyarországtól ezeket a vacinákat.”

Kapcsolódó
„Nem volt más választása a kormánynak, de reméljük, hogy nem kínait akarnak az emberekbe újra belefecskendezni”
Abszolút sikerként értékeli a harmadik oltás lehetőségét Englohner Beáta, annak a Facebook-csoportnak a vezetője, amely az antitesttel nem rendelkező, kínai vakcinával oltottakat karolta fel.
Kapcsolódó
Vajon milyen vakcinát kaphatunk a harmadik dózisban?
Orbán Viktor bejelentése a harmadik oltásról elég képlékeny iránymutatás, de a jelek szerint nem választhatunk szabadon vakcinát. Egyelőre arra sincs válasz, kaphat-e Pfizert, akit korábban Sinopharmmal oltottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik