Belföld

Mégis befogadják a botrányos hétfői beadási szakasz után a GINOP pályázatait

MTI/Bús Csaba
MTI/Bús Csaba

Hétfőn botrányos körülmények között fulladt be egy beruházási pályázat beadási szakasza, miután percekkel a felület megnyitása után már el is fogyott a rendelkezésre álló keretösszeg. A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt pályázaton sokan el sem tudtak indulni, mert mire beadták volna a gondosan előkészített dokumentációt, már le is zárt a rendszer.

Az MTI most azt közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárának csütörtök reggel megjelent videós Facebook-posztjára hivatkozva, hogy soha nem látott mennyiségű beruházás-támogatási igény érkezett, ezért a kormány úgy döntött, minden pályázatot befogad. György László államtitkár a videóját úgy indítja:

Az újraindítás a valaha volt legnagyobb beruházási kedvet élesztette fel a vállalkozásokban.

Az államtitkár a kormány három intézkedését jelentette be GINOP Plusz technológiaváltó pályázattal kapcsolatban:

  • a keret 100 milliárd forintról 200 milliárdra emelkedik,
  • a benyújtási idő kezdetén lezárt minden pályázatot befogadnak,
  • pályázatokat pontszám alapján sorba rendezik, hogy a legversenyképesebb fejlesztések valósuljanak meg.

A keret megemelése gyakorlatilag inkább időbeni átrendezést jelent. Az eddig pályázható 100 milliárdos kerethez most hozzácsapják azt az újabb 100 milliárdot, ami a pályázat második és harmadik szakaszában állt volna rendelkezésre. A Telex saját forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a rendszerbe előzetesen elhelyezett igények összege jelentősen meghaladta a 400 milliárd forintot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik