Belföld

Uniós pályázat magyar módra: percekkel a kezdés után lehalt a rendszer, mert elfogyott a pénz

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Arról számolt be a 444.hu, hogy ma reggel 8 óra után percekkel a legfrissebb GINOP-os, tehát uniós pályázati lehetőség megnyitása után már lehetetlen volt kérelmet online beadni. Ennek oka pedig az volt, hogy közel tíz perc alatt az eredetileg kiírt összeg 130 százaléka már el is fogyott, így sok kis és középvállalkozó hoppon maradt, mert még a pályázatát sem tudta benyújtani.

Az érintettektől érkező beszámolók szerint „a rendszer az óriási érdeklődés miatt túlterhelt volt, sokan be sem tudtak lépni, vagy aki igen, azok közül is sokakat kidobott a rendszer.”

Ez a pályázat azért is volt ígéretes lehetőség sok magyar vállalkozó számára, mert a járvány „ellenére lényegében nem igazán volt elérhető forrás KKV-k számára, némi bértámogatástól eltekintve. Ezért sokan ebből a pályázatból akartak előre menekülni, új fejlesztéseket, beruházásokat megvalósítani, hogy megtarthassák versenyképességüket és az alkalmazottaikat.”

Októberben lehet újra próbálkozni, igaz, akkor lehetséges, hogy még nagyobb lesz az érdeklődés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik