Belföld

Felháborította a szélsőjobbos törpepárt vezetőjét a pedofiltörvény elleni tüntetés

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
Volner János igyekezett keményeket mondani.

Sem az óvodában, sem az iskolában nincs helye a homoszexuális propagandának – jelentette ki a Volner Párt elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint. Volner János azt mondta, felháborítónak tartja, hogy melegszervezetek reklámpropagandát fejtsenek ki óvodákban, iskolákban, egyéb oktatási intézményekben. A homoszexuális közösségeknek azt tanácsolta: vegyék tudomásul, hogy a gyermekeket békén kell hagyniuk, „a magyar emberek ebből nem kérnek”.

A pártelnök visszautasította az amerikai nagykövetség nyilatkozatát, amiben aggodalmaikat fejezik ki az általa is támogatott pedofilellenes törvény keddi elfogadása miatt.

A jogvédő szervezetek által szervezett tüntetést azért is tartja felháborítónak, mert ezek a szervezetek nem tettek meg mindent azért, hogy elhatárolódjanak azoktól, akik folyamatosan a beleegyezési korhatár leszállításával kampányoltak, és „megpróbálták a pedofíliát törvényessé tenni Európában, így Magyarországon is”. Volner állítását nem támasztotta alá, nemigen találni nemhogy Magyarországon, de a világon olyan komolyan vehető szervezetet, ami a pedofíliát támogatná.

Kérdezték a pártelnököt, mi a véleménye arról, hogy Vadai Ágnes (DK) szerdán bejelentette egy olyan „valódi pedofilellenes” javaslat beterjesztését az Országgyűlés elé, ami feltárja az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket. Volner válaszul közölte: undorítónak tartja, hogy a baloldali politikusok folyamatosan az egyházak, különösen a keresztény egyházak ellen hergelnek, úgy téve, mintha azok pedofilok lennének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik