Belföld

Ritka javaslattal állt elő a VV Fanni-ügy bírája

A bíróság maga ered VV Fanni eltűnt holttestének nyomába, írja a Bors.

A lap információi szerint a júniusi tárgyalás után helyszíni tárgyalás következhet. Úgy tudják, egy kihelyezett tárgyalást tartanának annál a dunai stégnél, ahol a nyomozók és az FBI emberei szerint is a legvalószínűbb, hogy a vádlott megszabadult a lány holttestétől.

Állítólag dr. Farkas Gabriella, az ügy bírája egy extravagáns javaslattal is előállt: úgy döntött, hogy személyesen ered majd a feltételezhetően halott lány nyomába.

Kifejezetten ritkán történik meg az ilyen, de annyira speciális az ügy, hogy indokolt ez a nem mindennapi megoldás

– mondta a Borsnak dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.

Mint fogalmazott, a terv az, hogy a bíróság végigjárja a feltételezett gyilkos útját. Novozánszki Fanni lakásától indulnak, majd Budapestet elhagyva, a pontos GPS-adatokat követve elmennek Siófokra, ahol megállt a gyanúsított B. László. Innen Dunaújváros felé veszik az irányt és onnan Szalkszentmártonba mennek a stéghez. Ez legalább két napos út lesz.

A törvényszék minden lehetőséget megragad, hogy közelebb kerüljön a lehetséges megoldáshoz. A bírónő a saját bőrén akarja érezni, a szemével látni, honnan hova ment a gyanúsított, és majd ennek fényében tesz ténymegállapítást

– tette hozzá dr. Lichy József.

Közölte, legkésőbb az ősz folyamán ítéletet kellene hirdetni az ügyben. A személyes impulzus az ügyvéd szerint sokat nyom majd a latba amellett, ha összeállt a bizonyítási rendszer is. Csak így lehetséges, hogy holttest hiányában, gyilkossági ügyben ítéletet hozzanak.

Kapcsolódó
Gátlástalan megszállottságot jelez a Szondi-teszt VV Fanni feltételezett gyilkosánál
A bíróság a hétfői tárgyaláson teljes képet kaphatott B. László elmeállapotával kapcsolatban.

Mit tudunk eddig?

Az egykori valóságshow-szereplő négy évvel ezelőtt tűnt el. A vádirat szerint a 35 éves B. László sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy megkísérel pénzt szerezni a nőtől. Hosszas próbálkozást követően 2017. november 20-ára meg is beszélt egy találkozót vele a nő lakására.

Ezt követőn addig verte az otthonában, amíg a vérző nő magatehetetlen állapotba nem került. Ezután B. László több értéktárgyat magához vett, eltette a nő okmányait, illetve olyan dolgokat, amelyekkel azt a látszatot kelthette, hogy az elutazott. A férfi ezután a lakáshoz tartozó mélygarázsba parkolt, majd a még mindig magatehetetlen állapotban lévő nőt kézben levitte az autóhoz, a hátsó ülésre tette, és elhajtott a XIII. kerületi Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz.

Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett lány holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába tette. B. László a járművel Siófokra utazott, majd a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte.

Egy autómegosztó alkalmazás révén egyébként egy utast is magával vitt, amikor levitte Siófokra a kocsi csomagtartójába tett áldozatot. A férfi pár nappal később további értékeket hozott el a lány lakásából.

VV Fanni holtteste mind a mai napig nem került elő, noha a felkutatására több száz millió forintot költöttek már.

A Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat B. László ellen, azzal hogy beismerés esetén legkorábban 30 év múlva bocsássák szabadon feltételesen. B. László azonban nem kötött alkut.

B. László az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy hibázott, amikor elvitte az ájult lányt. Azt állította, hogy Fanni barátnőjével beszélt meg aznapra egy találkozót, mert egy projektet szeretett volna beindítani, amiben Fanni is partner lett volna, és a közös barátnőjük akarta őket bemutatni egymásnak. Elmondása szerint a nő egy ülőgarnitúrán feküdt, amikor belépett a lakásba. Állítása szerint a nő „bepezsgőzött és túlszívta magát”, ezért egy közös ismerősük kérésére „problémamegoldó emberekhez” vitte. B. Erika viszont tagadta, hogy járt volna Fanni lakásában azon a napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik