Belföld

Ezek a leggyakrabban megpályázott diákmunkák

MTI Fotó: Balázs Attila
MTI Fotó: Balázs Attila

A cégek az idén eddig főként az adminisztrációs területre kerestek diákokat, míg tavaly a fizikai, segéd-, betanított munka, szakmunka kategóriában adták fel a legtöbb tanulókat célzó álláshirdetést – közölte a Profession.hu pénteken az MTI-vel.

Az állásportál saját adatbázisa alapján megállapította, hogy a diákok által leggyakrabban megpályázott állások között ugyanakkor 2021 első negyedévében a szakmunka áll az élen, amit a marketing, média és PR kategóriában meghirdetett állások követnek. Az adatok szerint a fiatalok legkevésbé az adminisztrációs pozíciók, az irodai munkák iránt érdeklődnek.

2020-ban még a diákok leggyakrabban a marketing, média, PR kategóriában szereplő állásokat pályázták meg, ezeket követték a vendéglátás, hotel, idegenforgalom kategóriában hirdetett állások, a szakmunka pedig a népszerűségi rangsor végén állt.

Az adatok szerint tavaly és idén is az első negyedévben a legtöbb hirdetést Budapesten, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adták fel. Az egy hirdetésre jutó jelentkezők számának rangsorában tavaly Baranya megye maga mögé utasította a fővárost, amit Hajdú-Bihar megye követett. Idén viszont a sorrend: Fejér megye, Budapest, Baranya megye.

Arról is beszámoltak, hogy a Profession.hu tavaly decemberben indította el a GrowUp! nevű Pályaválasztási és diákmunka tudástárat, ami a diákmunkát, gyakornoki pozíciót keresők, pályaválasztási dilemmával küzdő fiatalok számára jött létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik