Belföld

Karmolta, vállfával, könyvvel verte a kisiskolás gyermekét egy nő, amikor nem készült el a házival

Kiskorú veszélyeztetése, könnyű testi sértés, és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azzal a helyi nővel szemben, aki hónapokon keresztül bántalmazta a kiskorú gyermekét és az édesanyját is.

Az asszony a házastársával és édesanyjával közösen nevelte a korábbi házasságából származó kiskorú gyermekét, aki 2019 szeptemberében iskolába került. Az anya az év végéig a neki nem tetsző dolgok, illetőleg az iskolában felmerült problémák miatt rendszeresen megverte a gyermekét.

Rendszeresen kiabált vele, és hetente többször is bántalmazta, karmolta, olvasókönyvvel, illetőleg vállfával, fakanállal ütötte, ha nem készült el a házival, vagy éppen olyanja volt. A bántalmazások hatására a kiskorú a lakásban többször elbújt, de amikor a nő megtalálta, akkor tovább folytatta a bántalmazásokat.

Az asszony rendszeresen kiabált és veszekedett a gyerek előtt a saját édesanyjával is, akit trágár módon szidalmazott, illetőleg bántalmazott. A kiskorú félelmében megszökött otthonról, őt a rendőrség találta meg és kísérte haza.

Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott a kicsinek, mindamellett fizikai és lelki bántalmazásaival a kiskorú nevelésére és felügyeletére, valamint gondozására vonatkozó kötelezettségeit súlyosan megszegte és ezzel a gyerek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztette.

Az asszony bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik