Belföld koronavírus

TASZ: A védettségi igazolvány mostani használata diszkriminatív és alaptörvény-ellenes

Hiába sürgettük már március legelején, hogy a kormány találja ki, milyen szabályokkal tesz különbséget a vírus ellen már védett és a még megfertőződni, továbbfertőzni képes állampolgárok között. Most mindjárt május van, a jövő héten már életbe léphetnek az állampolgárokat a vakcinaigazolvány alapján szelektáló szabályok, és úgy tűnik, a kormány alaptörvény-ellenes, diszkriminatív szabályozás bevezetésére készül. A legrosszabb forgatókönyv valósul meg éppen, amitől tartottunk, olyan oltottsági szám mellett, ami köszönőviszonyban sincs a nyájimmunitással.

– írja a Társaság a Szabadságjogokért a Facebookon.

Az időközben bevezetett védettségi igazolvány – nevével ellentétben – valójában egyáltalán nem a védettséget igazolja! A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni.

 

Mindez romba dönti azt a jogi érvelést is, ami megengedi, hogy az igazolvánnyal látogathatók legyenek a közösségi terek. Ha a kártyával rendelkezők is fertőzőképesek, akkor a különbségtétel alapja csak az lesz, hogy kinek van kártyája és kinek nincs. Ez a fajta megkülönböztetés azonban már nem fogadható el, diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes.

 

Már most látszik, hogy ez micsoda feszültségeket gerjeszt. Az átláthatatlan rendben zajló oltás miatt épp a legkiszolgáltatottabbak közül sokaknak esélyük sem volt megkapni az oltást, miközben mások már étterembe, strandra, meccsre mehetnének. Az utolsó pillanatig lebegtetett szabályozás bizonytalanságban tartja a szolgáltatókat is, akik nem tudják, újranyithatnak-e, és ha igen, milyen feltételekkel. De bármilyen szabályokat hoznak is végül, mi most is segítünk értelmezni azokat, és jogsegélyszolgálatunkhoz is bátran fordulhattok!

– teszik hozzá.

☝️Hiába sürgettük már március legelején, hogy a kormány találja ki, milyen szabályokkal tesz különbséget a vírus ellen…

Közzétette: TASZ – 2021. április 23., péntek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik