Vélemény

Most akkor létezik polgári engedetlenség vagy sem?

A magyar jogrendszerben nincs polgári engedetlenség  – jelentette ki pár éve Orbán Viktor. A büntető törvénykönyvben valóban nem találunk ilyen passzust, ám ettől még nagyon is létezik – állítja Sándor Zsuzsa.

Sokan gondolják úgy, azért vannak a jogászok, hogy kedvük szerint csűrjék-csavarják a tényeket, mi több, magát a jogot. Az igazság az, hogy önök mindannyian ismernek legalább két ilyen jogászt. Ha felteszik azt a kérdést, hogy létezik-e polgári engedetlenség, ne hozzájuk forduljanak a válaszért. Mert Orbán Viktor szerint hol van, hol meg nincs – attól függően, hogy éppen kiről, kikről van szó. A nála jóval képzettebb Trócsányi László egyetemi tanár, volt alkotmánybíró, európai parlamenti képviselő szerint pedig „a jog nem ismeri a polgári engedetlenséget”.

Tényleg nem?

1990-ben, a rendszerváltás hajnalán a benzinár emelése miatt kitört a taxisblokád. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz kiállt a taxisok mellett, mondván, az egész országot megbénító blokád nem lépte túl a polgári engedetlenség kereteit (De.)

2007-ben Orbán vezetésével az akkor is ellenzéki Fidesz kivonult a parlamentből, és lebontotta a Kossuth téren – jogszerűen, de szerintük indokolatlanul – felállított kordonokat. Orbán ekkor is kijelentette, hogy a kordonbontás nem más, mint egy polgári engedetlenségi mozgalom.

STR / AFP

2017-ben azonban – az azóta már az Európai Bíróság által is jogellenesnek ítélt – civiltörvény rendelkezéseit a Helsinki Bizottság, a TASZ és még néhány civil szervezet nem volt hajlandó betartani. Trócsányi László nem szégyellte azt mondani, hogy

számomra nem ismeretes a polgári engedetlenség, azt a jog sem ismeri,

Orbán pedig a szokásos rádiós szónoklatában közölte, hogy „a magyar jogrendszerben ilyen nincsen”. Az Eötvös Károly Intézet nyílt levelet is írt mindkettejükhöz, emlékeztetve őket a „történelmi” előzményekre. Ekkor persze a Fidesz volt kormányon, és a civil szervezetek az ő törvényükkel szemben engedetlenkedtek, ami ugye nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

Azért – hogy senki se vádolhasson elfogultsággal – először egy olyan filozófustól idézek, aki ma már nem is él. Henry David Thoreau-t, (1817–1862) amerikai írót, filozófust lehet e fogalom filozófiai megteremtőjének tekinteni. 1849-ben A polgári engedetlenség című könyvében írta:

egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést, és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.

Az ő követője volt – mások mellett – Mahatma Gandhi is, aki szerint a polgári engedetlenség „az ember veleszületett joga, melyet nem lehet feladni az önbecsülés nélkül, de csak akkor szabad élni vele, ha az engedetlenek ezt megelőzően már minden más tiltakozási formát kipróbáltak”. Mindketten a gyakorlatban is alkalmazták elméletüket, Gandhit hat évre, Thoreau-t mindössze egy napra be is börtönözték emiatt.

Összegezzük most már mai szemmel, valójában mi is az a polgári engedetlenség. Gyakorlatilag valamilyen szabály vagy rendelkezés tudatos megszegése. Célja mindig a nyilvános tiltakozás egy adott jogszabály vagy jogellenes gyakorlat ellen. Az engedetlenség soha nem lehet erőszakos, és mindig az erkölcs nevében lehet csak alkalmazni. Vagyis formálisan jogellenes, hiszen jogsértést valósít meg, de mindig az erkölcs nevében. Ez azt is jelenti, hogy az engedetlenkedő számol azzal, hogy engedetlenségének jogi következményei lesznek/lehetnek. Ezért vállalnia kell a felelősséget, vagyis soha nem tagadhatja, hogy valóban elkövette az adott cselekményt. Az is feltétele a polgári engedetlenségnek, hogy előtte már minden más jogi úton tett próbálkozás kudarcot vallott. Vagyis a polgári engedetlenség mindig a végső, tudatos, erőszakmentes, erkölcsös és nyilvános eszköz egy jogi igazságtalansággal szemben.

Az igaz ugyan, hogy a polgári engedetlenség fogalmát, definícióját nem találjuk meg a jogszabályokban, ám ez nem jelenti azt, hogy a „jog” ne ismerné ezt a fogalmat. Mind a jogtudomány, mind a jogirodalom, mind a bírói gyakorlat ismeri, adott esetben alkalmazza is.

Nézzünk meg néhány példát a polgári engedetlenségre, illetve lássunk olyanokat is, amelyek nem felelnek meg az imént említett kritériumoknak.

Az 1990-es taxisblokád kapcsán csak egy zárójeles szócskával jeleztem, hogy nem tartom igazi polgári engedetlenségnek, annak ellenére sem, hogy velem együtt egy fél ország szimpatizált a taxisokkal. Először is azért nem, mert nem igazán erkölcsi, hanem sokkal inkább anyagi indítéka volt: a benzin árának drasztikus emelése. Nem vitatom, hogy emellett jogos felháborodás is vezette a taxisokat, hiszen korábban hazudtak nekik. Másrészt – még a hazugságot is figyelembe véve – aránytalan válasz volt egy teljes ország megbénítása, sok tízezer ember mozgási szabadságának korlátozása. A polgári engedetlenség fogalmának az eddig említetteken kívül az is feltétele, hogy mások jogait ne, vagy csak a legszükségesebb mértékben korlátozza.

Kapcsolódó
„Kiengedtük a forró gőzt, de sikert nem értünk el” – veterán taxisok a 30 évvel ezelőtti blokádról
A városi legenda szerint 1990-ben több taxis volt Budapesten, mint New Yorkban, de nemcsak a nagy tömeg, hanem egy titkos csodafegyver is hozzájárult ahhoz, hogy a titkolt 65 százalékos benzináremelés hírére pillanatok alatt le tudják zárni a fővárost.

Ha emlékeznek, volt egy rövid életű Negyedik Köztársaság Párt (4K!), annak elnöke, Istvánffy András odament a NAV elé, elszívott egy marihuánás cigarettát, és annak áfáját egy borítékba téve a NAV ajtajára ragasztotta. Azért tette, mert szerinte képmutatás, hogy a pálinkát büntetlenül lehet inni, míg mondjuk társaságban egy spangli elszívása bűncselekménynek számít. Szerinte ugyanúgy meg kéne adóztatni mindkettőt. Ez az „akció” valóban példája a polgári engedetlenségnek, nem agresszív, nyilvános, felelősséget vállalva tiltakozott egy szerinte erkölcsileg kifogásolható jogi szabályozással szemben.

Sokan felvetették, vajon Fekete-Győr András füstgránát dobálása a 2018-as „rabszolgatörvény” elleni tüntetésen nem tekinthető-e polgári engedetlenségnek. Azt most inkább nem kommentálnám, hogy a Momentum elnöke Alekszej Navalnij esetéhez próbálta hasonlítani az ellene folyó eljárást, maradjunk csak tisztán a jognál. Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség három évre felfüggesztett, másfél évi szabadságvesztést indítványozva azért, mert a tüntetésen füstgránátot dobott a parlamentet védő rendőrsorfalra.

Az eddigiekből talán kiderült, hogy a szervezett és bejelentett tüntetés nem azonos a polgári engedetlenséggel. Fekete-Győr ennek a tüntetésnek volt a résztvevője, vagyis eleve más kategóriáról van szó. A kérdés inkább az, hogy vajon elkövette-e a hivatalos személy elleni erőszakot, vagy sem.

Hogy tudjuk, miről is beszélünk, hadd idézzem a Btk. ide vonatkozó paragrafusát:

aki hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz (…) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az „erőszak” fogalmát igen tágan értelmezi a törvény és a bírói gyakorlat. Nem csupán a hivatalos személy testét közvetlenül érő ütést, lökést, rúgást, stb. tekinti annak, hanem az úgynevezett közvetett erőszakot is, például azt, amikor valaki leveri a rendőr sapkáját, vagy rángatja a gumibotját, hogy csak néhány példát említsünk.

Annak eldöntése sem egyszerű kérdés, hogy mit tekintünk a hivatalos személy „jogszerű” eljárásának. Ezen a tüntetésen például konkrétan felmerült, hogy a rendőrök felszólítás nélkül vetettek be könnygázt, amikor a békésnek induló tüntetés kezdett erőszakossá válni. Az pedig kétségtelen, hogy a könnygáz bevetése előtt fel kell szólítani a tömeget a távozásra, és figyelmeztetni kell a résztvevőket arra, hogy ellenkező esetben a rendőrök könnygázt fognak használni.

És itt meg kell állnunk, anélkül, hogy az eddigiekből bármilyen jogi következtetést levonhatnánk. Az ügyben a bizonyítási eljárás még el sem kezdődött, a bíró – az ügyészi indítvány ellenére – minden érintett tanút meg fog hallgatni. Mert a büntetőeljárásban mindenekelőtt a tényállást kell tisztázni, vagyis azt, hogy pontosan mi és hogyan történt. Csak ennek megállapítása után lehet a jogi következtetéseket levonni, dönteni a bűnösség vagy ártatlanság kérdésében, illetve bűnösség esetén határozni a büntetés vagy intézkedés mértékéről.

A bírónak ugyanis nem politikai, hanem szakmai kérdésekben kell ítéletet hoznia.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.