Belföld koronavírus

Tiltakozik a szakszervezet: 850 vakcinát szánt a kormány 36 ezer vasúti dolgozó oltására

Jászai Csaba / MTVA / MTI
Jászai Csaba / MTVA / MTI

Mindössze 850 adag koronavírus elleni vakcinát szánt a kormány a csaknem 36 ezer vasutas dolgozó soron kívüli beoltására – tudta meg a Vasutasok Szakszervezete (VSZ).

A VSZ szerint az eljárás felháborító, a szakszervezet elvárja, hogy

minden regisztrált vasutast oltsanak be, első körben azt a több ezer dolgozót, aki részt vesz a vasúti forgalom fenntartásában, illetve azokat, akik a munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek az utasokkal és nagyobb létszámban egymással is. A megbetegedett vasutasok száma meredeken emelkedik, a VSZ már 1800 fertőzöttről tud.

„Ki fogja eldönteni, hogy a 850 adag védőoltást ki kapja meg a mintegy 36 ezer vasutas közül? Kinek a lelkén szárad majd, ha továbbra is meredeken emelkedik a Covid fertőzöttek száma, de ezúttal azokból kerülnek majd ki a betegek, akiknek nem jut védőoltás” – háborodott fel Meleg János.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke végtelenül méltatlannak tartja az eljárást és felelőtlenül kevésnek azt az oltóanyag mennyiséget, amit a vasúti ágazat teljes létszámára szánt a kormány, miközben azt hirdeti, hogy „beoltjuk a vasutasokat”. Összesen 850 vakcinával a mintegy 36 ezer embert. Ez szánalmas – jegyzi meg keserűen az elnök.

Meleg János elmondta, egyre több a vírus által megfertőzött vasutas, az elmúlt napokban is százával dőltek ki a munkából, így jelenleg 1800-an „covidosok”. A Vasutasok Szakszervezete elvárja: biztosítson a kormány megfelelő mennyiségű vakcinát az ágazatban dolgozók számára, hogy minden regisztrált vasutas időben megkaphassa a védelmet. Az elnököt felháborítja az is, hogy még erről a 850 vakcináról sem tudni, ki, mikor, hol fogja beadni a szerencsés kiválasztottaknak. A VSZ gyors és pontos információt, de mindenekelőtt kellő mennyiségű oltóanyagot követel az ágazatban dolgozók számára. Az elnök megjegyzi: ha a fertőzés az elmúlt hetekben tapasztalt ütemben terjed – egyik napról a másikra százak esnek ki a szolgálatból –, gondok lehetnek a szolgáltatás biztosításával is.

A VDSzSz Szolidaritás csütörtökön bejelentette: az operatív törzshöz fordulnak a kvóta jelentős emelése érdekében. Emellett azt szeretnék, azokat a vasutasokat, akik önkéntes nyilatkozattétel alapján regisztráltak az oltás érdekében, előrébb sorolják az oltási tervben.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik