Belföld

Molotov-koktélokat dobott az exe anyja házára, mert szerinte miatta húzott le nyolc évet ártatlanul

TEK
TEK

Azonosították és felkutatták a Pest megyei nyomozók azt a csörögi férfit, aki bosszúból  Molotov-koktélokat dobott a volt élettársa anyjának házára a társával. A férfi meggyőződése, hogy az asszony tehet arról, hogy nyolc és fél évet kellett börtönben töltenie egy olyan bűncselekmény miatt, amit nem ő követett el.

Cimborájával otthon iszogattak  március 5-én este, amikor régi sérelmeik kerültek terítékre. A kiürült sörösüvegekre nézve azt találták ki, bosszúból a filmekben látott módon készített Molotov-koktélokkal megdobálják a nő házát. Három üveget benzinnel töltöttek meg, rongyokat tömtek bele és elindultak.

A házhoz érve az utcáról dobálták a belobbantott palackokat, majd elszaladtak a helyszínről. Két üveg az ablakról, illetve a falról lepattanva a kertbe esve összetört, a harmadik azonban betörte az egyik ablakot és a szobába zuhant, ahol tűz keletkezett. A helyiségben a volt élettárs és kisfia aludt, az anya riadt fel a durranásra. Égett a függöny, és egy takaró, amikor felkapta gyermekét és kiszaladt a szobából, majd a család többi tagjával megfékezték a lángokat.

police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bűncselekmény következtében senki nem sérült meg. A nyomozók néhány nap alatt kiderítették, hogy személyes indíték húzódhat a háttérben. A lehetséges elkövetői kört addig szűkítették, míg eljutottak a 41 éves férfihez, elfogása kedd hajnalban a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével történt.

A 41 éves férfi beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, indítékául bosszút ismételgetett. Állította, nem akart megölni senkit, csak ijesztgetésnek szánta a lángoló palackokat. A támadásban részt vevő, 30 éves, állandó lakóhellyel nem rendelkező társa felkutatása érdekében a rendőrök végig járták azokat a helyeket, ahol vélelmezték tartózkodását, közben körözést adta ki ellene.

Az elfogatóparancs alapján szerda délután a Bács-Kiskun megyei Tass település körzeti megbízottja állította elő, miután igazoltatása közben ellenőrizte adatait. Kihallgatásán nem tett vallomást és kérdésekre sem válaszolt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a két őrizetbe vett férfi ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik