Belföld

Három miniszterelnök-jelölt juthat tovább az előválasztás második körébe

24.hu
24.hu

Azt már lehetett tudni, hogy két fordulós előválasztáson döntene az ellenzék a hat párt közös miniszterelnök-jelöltjéről, arról azonban eddig nem beszéltek a pártok, hogy milyen feltételekkel lehet majd bejutni a második körbe. Információnk szerint – amit több különböző pártból is megerősítettek – három jelölt juthat be a második fordulóba, a bejutási küszöböt pedig 15 százalékban állapították meg.

Erről még január végén állapodtak meg a pártok, akkor, amikor arról is elvi megállapodást kötöttek, hogy 106 körzetben tartanak előválasztást, ezt azonban azért nem kommunikálták, mert először minden részletszabályról meg akarnak állapodni, illetve várják az előválasztást lebonyolító Országos Előválasztási Bizottság megalakítását is.

Az erről való hallgatás másik indoka pedig az, hogy nem mindenki maradéktalanul elégedett a megállapodással, ezért még vannak olyan hangok, hogy változtatni kellene ezeken a kereteken. Előfordulhat például olyan eset, hogy nem szerez 50 százaléknál többet a második forduló győztese sem, ami csökkenti a nyertes legitimitását.

Hárman már bejelentkeztek

Eddig hárman jelezték, hogy indulnak miniszterelnök-jelöltként:

  • először Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere,
  • másodikként Jakab Péter Jobbik-elnök,
  • majd Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is bejelentkezett.

Pletykánál erősebb híresztelések szerint még két olyan induló lehetséges, aki jó eséllyel indul a versenyben. A DK Dobrev Klárát indíthatja, aki országjárásba kezdett a hetekben, ám koronavírusos lett, így a turné megszakadt. Az MSZP továbbra is kötelékben repül a Párbeszéddel abban a tekintetben, hogy továbbra is Karácsony Gergely jelölését favorizálja. A főpolgármester indulását sokan biztosra veszik, de ő ezt még lebegteti. Az LMP-ben egyelőre nincs döntés, de úgy tudjuk, ha Karácsony elindul, őt támogatná a zöldpárt.

A potenciális miniszterelnök-jelöltek népszerűségét február végén mérte meg a Medián: a népszerűségi versenyben Karácsony Gergely (39%) vezet. Őt Jakab Péter (32%) és Dobrev Klára (25%) követi. Márki-Zay Péter 22, Fekete-Győr András 10 százalékon áll.

Árnyalja a képet, hogy a legkevésbé elutasított politikus nem a főpolgármester (15%), hanem Márki-Zay Péter (8%). Itt is dobogós Jakab Péter (16%), akit Fekete-Győr András követ (17%). Jelenleg az a jelölt, akire a válaszadók közül a legtöbben „biztosan nem szavaznának”: Dobrev Klára. Őt jelenleg a választók 39 százaléka elutasítja.

Így nézhet majd ki az előválasztás

Az előválasztás menetrendje jelenleg úgy néz ki, hogy a jelöltek augusztus 23-án kezdhetik gyűjteni az aláírásokat – egyéni indulóknak 400, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer támogatói szignót kell összeszedniük –, és szeptemberben egyszerre tartják meg a voksolást az egyéni jelöltekre és a miniszterelnök-jelöltekre. Majd októberben .a fent leírt szabály szerint két (ha a harmadik helyezett nem éri el a 15 százalékos határt) vagy három miniszterelnök-jelölt mérkőzhet meg az ellenzék vezetéséért.

Október 23-ára már tisztázni akarja a hat párt az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt személyét, hogy a nemzeti ünnepen egy nagy tömegrendezvénnyel lökhessék be a kampány előválasztás utáni fázisát, amikor már nem egymásra, hanem a Fideszre kezdenek koncentrálni.

Volt korábban olyan terv is, hogy a tavasszal lenne az előválasztás, de ezt a verziót a koronavírus levette a napirendről. Többen számolnak azzal, hogy az őszi előválasztás is bukhat a járvány miatt, ebben az esetben a tárgyalóasztalnál dőlnének el a jelöltek, ami egyik forrásunk szerint sem lenne a legszerencsésebb, de az összefogási kényszer miatt más út nem maradna az ellenzék előtt.

Viszont ha lesz előválasztás, akkor 106 egyéni körzetben lesz, már csak azért is, mert mindenhol lehet majd szavazni a miniszterelnök-jelöltekre. Az egyéni körzetekben több okból is lehetséges, hogy csak látványelem lesz az előválasztás, mert lesznek körzetek, ahol minden párt beáll egy jelölt mögé, vagy egyértelmű lesz, ki a favorizált induló. Tehát a tárgyalóasztal mellett is zajlik az előválasztás, és lehet számítani visszalépésekre is.

A közös listára végül úgy néz ki, nem lehet majd szavazni, így a listasorrendben a pártok állapodhatnak meg. A hat párt úgy próbál optimalizálni, hogy egy ellenzéki győzelem esetén mind a hat pártnak legyen frakciója, viszont ehhez az egyéni körzeteket is hozniuk kell a kisebb pártoknak (LMP, Párbeszéd), mert ez nekik csak ezzel  jöhet majd össze, viszont a helyzetüket nehezíti, hogy arányaiban kevesebb nyerhető egyéni körzet jut nekik. A számolást az is segíti, hogy az előválasztás civil indulóinak előre meg kell mondaniuk, melyik frakcióba ülnének be.

Az előválasztáson szavazhatnak majd azok a 18 éven aluliak is, akik 2022 áprilisáig betöltik a 18. életévüket. Illetve nem csak helyszínen, hanem valamilyen formában majd online is lehet szavazni. Utóbbi módjáról még nincs végleges megállapodás: például nyitott kérdés, hogy kell-e az online szavazóknak személyesen regisztrálniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik