Belföld

Komjáthi Imrét is beveti az MSZP: a Momentumnak csaphat oda először a munkásököl

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A szocialisták mozgalmárjával Csepelen vághat vissza az MSZP a Momentumnak.

Komjáthi Imrét, az MSZP elnökhelyettesét is indítja a párt egyéni körzetben a 2022-es választáson. A politikus korábban még nem indult országos választáson:

Úgy tűnik, hogy borsodi nagycsaládos mozgalmárból országos politikussá váltam

– indokolta Komjáthi Imre, hogy miért fogadta el a felkérést.

Komjáthi Imre 2006-ban lépett be az MSZP-be, országosan akkor lett ismert a neve, amikor 2012-ben megszervezte az Éhségmenetet. 2014 és 2016 között volt először tagja az MSZP országos elnökségének, parlamenti képviselő azonban még soha nem volt, eddig nem is ambicionálta.

Kapcsolódó
Komjáthi Imre: Emlékszem rengeteg emberre, aki felkötötte magát
Interjú az MSZP alelnökével Kádár-kori szegénységről, rendszerváltáskori öngyilkosságokról, a Gyurcsány-féle „szavazófingatásról”, és arról, min múlhat az MSZP túlélése.

Mint elmondta, „körülbelül fél tucat helyről” keresték, hogy induljon ott: ezek között vidéki és budapesti választókerületek is vannak. Jövő hét közepén jelentik be, hogy végül hol indul Komjáthi, azonban több helyről is azt hallottuk: arról győzködik erősen, hogy „induljon Vörös Csepelen”, mert az jól állna a mozgalmár múltjához.

Ha ez így történne, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy az MSZP visszavág a Momentumnak Zuglóért.

A 17-es számú budapesti választókerületet ugyan Csepelként szokás emlegetni, de ide tartozik Soroksár is: itt a Momentum már januárban bejelentette, hogy az előválasztáson Szabó Szabolcsot, a választókerület inkumbens országgyűlési képviselőjét indítják.

Szabó Szabolcs 2014-ben és 2018-ban is az Együtt politikusaként nyert Csepelen mandátumot Németh Szilárd ellen. 2014-ben Szabó úgy győzött hajszállal, hogy a jobbikos Léhmann Viktor is szerzett 18 százalékot, 2018-ban pedig a szintén jobbikos Bereczki Miklós vitt el 15 százalékot az ellenzéki szavazatokból, de ekkorra már Németh Szilárd hátránya 5 százalékpontra nőtt Szabó Szabolcshoz képest.

Zuglóban február közepén lett kisebb feszültség abból a Momentum és az MSZP között, hogy Fekete-Győr András pártja bejelentette, az ő támogatásukkal indul az előválasztáson a XIV. kerületben az egyébként Tolna megyei Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus független jelöltként, de a Momentum támogatásával állna rajthoz a 2022-es választáson is, ám előbb a mandátumot 2014 óta birtokló MSZP-s Tóth Csabával kell megmérkőznie az ellenzéki előválasztáson.

A zuglói előválasztás azért is érdekes, mert ez az egyik legkönnyebb terepe az ellenzéknek: aki az előválasztást megnyeri, nagy valószínűséggel behúzhatja majd a mandátumot. Tóth Csaba nem is örült a Momentum bejelentésének, még egy fideszes politikusnak a Hadházyt támadó videóját is megosztotta az oldalán, amit aztán később törölt.

Fekete-Győr András még tavaly nyilatkozta azt, hogy egy ellenzéki közös listán nem lehet rajta Tóth Csaba neve. Egy múlt heti háttérbeszélgetésen rákérdeztünk, hogy Zuglóhoz hasonlóan lesznek-e még olyan választókerületek, ahol a Momentum ráindul a szerintük nem vállalható jelöltekre: a pártelnök némi hezitálás után azt mondta, most nem jut eszébe ilyen, de előfordulhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik