Belföld

Szabó Szabolcs a Momentum színeiben indul 2022-ben

Itt van mellettem Szabó Szabolcs is, akit szerintem nem kell már nektek bemutatni, ugyanis Szabolcs 2014-ben és 2018-ban is elverte Németh Szilárdot, a Fideszt

– így mutatta be Fekete-Győr András a független országgyűlési képviselőt, akiről azt jelentette be a pártelnök, hogy 2022-ben a Momentum jelöltje lesz a Csepelt és Soroksárt magába foglaló 17-es számú budapesti választókerületben.

Szabó Szabolcs az Együtt politikusaként nyert mindkétszer mandátumot, azonban a 2018-as választás után megszűnt a pártja, ezért az LMP frakciójába ült át, ahonnan 2018 októberében ki is lépett. Jelenleg Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal hármasban alkotnak képviselői csoportot.

Fekete-Győr elmondta, hogy Szabó Szabolcs oktatásügyben már ad tanácsot a Momentumnak. A pártelnök azt mondta, hogy neki az a legfontosabb, hogy a „következő évszázadokra” megcsinálják világszínvonalúra a magyar oktatást.

Én teljesen biztos vagyok abban, hogy 2022-ben, immár harmadszor meg fogjuk nyerni Csepelt és Soroksárt

– mondta magabiztosan Szabó Szabolcs, aki szerint a kerületben a Fidesz konzultációt osztogatott, az ellenzék pedig valós segítséget nyújtott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik