A rendőrségre öngyilkossági kísérletről érkezett bejelentés február 25-én este, e szerint a Budakeszi Vadaspark környékén ugrott le valaki valahonnan – ennyi információval indult a budakeszi járőr és egy polgárőr.
Helyismeretük és tapasztalatuk alapján azonban így is hamar célba értek, a park leghátsó parkolója melletti tisztásnál, a szikla párkányok alatt és a bokrok mögött egy összekuporodott férfit vettek észre a sötétben. A szolgálati kocsi fényszóróival világítottak, hogy az érkező mentők könnyebben megtalálják őket – írja a Police.hu.
A 23 éves dunaújvárosi férfi magánál volt, amikor odaértek. Nyirkos ruhában vacogott, ezért a rendőr pokróccal betakarta. Fájdalmai voltak ugyan, de hajlandó volt beszélgetni. Elmondta, ivott, mielőtt a legmagasabb szikla tetejéről leugrott. Sajnálja, de nem akar tovább élni.
Míg a mentők kiértek, a járőr óvatosan „megvizsgálta” – esés közben sérülhetett meg bal válla és itt-ott voltak zúzódásai, a feje azonban nem vérzett, komolyabb sebesülése első ránézésre nem volt. Táskáját kezdte keresni, de nem tudta megmondani, hol hagyhatta el, a közelben nem látták. A szikla tetején aztán megpillantották az elhagyott táskát, benne egy boros üveggel és személyes tárgyakkal.