Belföld

„A Pfizerre heteket kell várnia, de van kínai, jöjjön”

Diego Puletto / Getty Images
Diego Puletto / Getty Images
A Sinopharm oltóanyagának hadrendbe állításával felpöröghet az oltási kampány. A jelek szerint az időseknél tapasztalható lemaradást is a kínai vakcina bevetésével orvosolnák.

Összevissza beszélnek a tévében és a rádióban az oltóanyagról, mi nem is kaptunk. Az emberek is teljesen megbolondultak

– fakadt ki a telefonban egy Nógrád megyei háziorvos, aki mielőtt válaszolt volna kérdésünkre, hogy pontosan milyen vakcináról van szó, idegesen letette a telefont. A doktornő nincs egyedül az országban a küzdelmével: egyre több fajta vakcinával oltanak a háziorvosok, és amellett, hogy kinek, melyik korcsoportnak melyik adható be, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által küldött lista is köti a kezüket. A NEAK minden héten frissített listát küld a háziorvosoknak azoknak a pácienseiknek a nevével, akiket az adott héten oltani kellene.

A regisztráltak oltási programja február 4-én indult: a kórházi oltópontokon kívül ekkor kezdődött meg a háziorvosi rendelőkben is a vakcináció. A körzeti orvosok első körben a legidősebbek oltását kezdték el, ami azonban három héttel a tömeges oltás kezdete után, a mai napig zajlik. Számos olyan 80 évesnél idősebb ember hozzátartozója írt nekünk levelet, aki még mindig a háziorvos hívására vár. És több háziorvos is megerősítette lapunknak: még mindig vannak olyan 80 feletti betegeik, akik egyelőre nem kapták meg az első vakcinaadagot sem.

Arról már írtunk, hogy mi ennek az oka. Az oltási rend káoszát a többféle vakcina okozza: a Pfizerrel és a Modernával a 18 év felettieket be lehet oltani, szinte korlátozás nélkül, ám ezekből nem áll elég rendelkezésre. A Pfizer-ampullák zöme a kórházi oltópontokra kerül, ahova szintén a háziorvos „szervezi be” tízesével a már említett listán szereplő pácienseket. Moderna-vakcinából van a legkevesebb az országban, és zömében az idősotthonokban oltanak vele.

Kapcsolódó
Hogyan fordulhat elő, hogy a 41 éves megkapta az oltást, a 86 éves még nem?
Sorrendről már nehéz beszélni, de összefoglaljuk, hogyan zajlik a vakcinálás Magyarországon.

A háziorvosok kezében a leginkább az AstraZeneca vakcinája fordult meg, amellyel azonban csak a 18 és 59 év közötti populáció krónikus betegeinek oltását lehetett elkezdeni. Az oroszok Szputnyik V-je pedig nem engedélyezett a legidősebbek és bizonyos krónikus betegek számára, a 75 évnél fiatalabb egészségeseknek adják be, de ezen a héten azzal sem oltanak, mert az első készlet elfogyott, a másodikat pedig vizsgálja a NEAK.

Megérkezett viszont az ötödik oltóanyag is: a kínai Sinopharm termékét a héten kezdhetik el beadni a háziorvosok. Müller Cecília országos tiszti főorvos szerdai tájékoztatása szerint a következő egy hétben 275 ezer regisztrált idős kaphatja meg a kínai vakcinát, amiből minden rendelőbe jut, és háziorvosonként 50-55 ember oltását lehet abszolválni vele. Müller az operatív törzs tájékoztatóján úgy fogalmazott, „most már minden háziorvoshoz eljuthat a vakcina”, utalva ezzel arra, hogy volt olyan körzet, ahova eddig nem jutott oltóanyag.

A kínai vakcina alkalmazásának csak annyi korosztályi megkötése van, hogy 18 év felett lehet beadni, vagyis ezzel szintén lehet oltani a legidősebb krónikus beteg populációt. Egy általunk megkérdezett fővárosi háziorvosnak lesz is kit, ő nagyjából most ért el a 80 évesekhez, de még mindig van annál idősebb beoltandó páciense is. Ő egyszer kapott Modernát, amivel személyesen keresett fel tíz idős pácienst még az oltás első hetében. Mivel mindenkit meg kellett figyelni 30 percig az oltás után, eléggé ki volt centizve, de meg lehetett oldani – idézte fel az orvos, akinek hamarosan meg kell szerveznie a második körös látogatásokat is ehhez a tíz beteghez.

OLIVER BUNIC / AFP

Át kellett ugornia a beteget a listán

Elmondása szerint neki még nem kellett betegszállítást rendelnie, Budapest ebből a szempontból szerencsésebb, mint a vidéki körzetek. A fővárosban könnyebben, akár taxival, akár családi segítséggel eljutnak az idősebbek is a pár száz méterre, de legrosszabb esetben is néhány kilométeres távolságra lévő kórházi oltóközponthoz, ami vidéken nehezebben megoldható. Sok helyen 30-40 kilométert kellene utazni, ami nem mindenkinek megy. Az oltási protokollban az szerepel, hogy a háziorvosnak kell megszerveznie az eljutást, de ha ez mégsem megy, személyesen, a páciens lakásán kell beoltania az akár mozgásképtelen idős embert. Ez viszont csak akkor tud megvalósulni, ha az orvos kap Pfizer- vagy Moderna-vakcinát, a többivel ugyanis 80 évesnél idősebb, adott esetben ágyhoz kötött vagy nem mobilis beteget nem lehetett oltani.

Így volt olyan 90 éves, akivel közölte a háziorvosa: akkor tud kimenni hozzá, ha kap Pfizert, addig várjon türelemmel. 

Egy háziorvos forrásunk megerősítette: az elmúlt három hét gyakorlata alapján az orvos a NEAK által kiküldött listán szereplő neveken megfelelő vakcina híján kényszerből átugorhatott.

Hiába van a háziorvos listáján 90 évesnél idősebb, ha nem tudja megszervezni a beszállítását, mondhatja, hogy egyelőre nem tud kimenni hozzá, mert nincs megfelelő vakcinája. Olyan is van, akit az oltópontra sem lehet elküldeni, mert nem olyan a szociális környezete, így nem tudja megkapni az oltást, és csak remélni lehet, hogy egyszer csak igen. Ilyenkor át kell ugornia a  beteget az orvosnak, mert nincs vakcinája, amivel oltsa

– magyarázta a háziorvos, akinek olyan tapasztalata is volt, hogy azért kellett kihagynia egy betegét, mert többszöri próbálkozás ellenére sem érte el őt telefonon.

Az, hogy melyik háziorvos hány oltóanyagot kap kézbe, járásonként változik. Mivel a kommunikáció egyoldalú (az orvosok „fentről” kapják a feladatokat), jelezni sem igen lehet a NEAK vagy a kormányhivatal felé, hogy valakinek van még idős páciense, aki nem tud bemenni az oltóközpontba, ő pedig megfelelő vakcina híján nem tudja beoltani odahaza. Így az sem világos egyelőre, hogy azok az idős betegek, akikhez személyesen mentek ki oltani a háziorvosok, a küszöbön álló második adag oltóanyagot hogyan kapják majd meg.

Itt a kínai

Egyelőre azt sem tudni, hogy a Sinopharm vakcináját milyen arányban fogadják vagy utasítják el a betegek. Az ATV-nek egy budapesti háziorvos azt mondta, 168 pácienst hívott fel, amíg sikerült köztük 55-öt találnia, aki elfogadja a kínai oltást. Ez pedig tovább gyarapítja a háziorvosok adminisztrációra, a betegek leszervezésére fordított idejét.

Egyik idős olvasónkkal a háziorvosa azt közölte: a Pfizerre valószínűleg még heteket kellene várnia, megjött viszont a kínai, jöhet oltásra. A férfi igent mondott, bár vonakodva, de orvosa meggyőzte: a Sinopharm vakcinája is ugyanolyan jó, mint a többi. A vonakodás érthető: a Magyarországon használt öt vakcina közül a kínai körül van a legtöbb bizonytalanság, amelyeket legutóbb Zacher Gábor erősített fel. Tény, hogy ennek a hatásosságáról tudni a legkevesebbet, mivel nem publikálták a harmadik fázisú kísérletek eredményét – mint ahogyan tény az is, hogy az elölt vírusra alapozott oltási technológia rég bevált módszer, és a Sinopharm vakcináját is beadták már több mint 30 millió embernek, jellemzően Kínán kívül. Az az idős ember pedig nem kéri a kínai vakcinát, a hivatalos kommunikáció szerint a sor végére kerül, vagyis meglehet, annál is később kerül sorra, mint amikor egyébként ő következne a Pfizerre várók listáján.

Kapcsolódó
Eddig 889 ezer ember oltására elég oltóanyag érkezett Magyarországra
A kedd reggeli adatok szerint már 457 096 fő kapott oltást, közülük 205 720 fő már a második oltását is megkapta.

Az biztos, hogy a kínai vakcina megérkezésével a háziorvosok munkája az eddiginél is több lesz. Többségük rendelési időn kívül adja be betegeinek a vakcinát, és egyre több körzetben kezdenek a hétvégén is oltani, ennek szükségességét a fővárosi kormányhivatal már jelezte is.

Az is valószínű, hogy ha begyorsul a tömeges oltás, akkor a 102 kórházban kialakított oltóközpont és a korlátozott kapacitással bíró 5004 háziorvosi rendelő nem lesz elég az oltási ütemterv tartásához, és be kell vonni a 120 szakrendelőt is. Lehetnek azonban alternatív megoldások is, ahogy azt a Nógrád megyei Rétság önkormányzata bizonyította. A 3 ezer fős járásszékhelyen a járványhelyzet miatt jelenleg üresen álló, könyvtárként is funkcionáló művelődési központ épületét jelölték ki oltópontnak, ahol hétvégén adják be a koronavírus-elleni védőoltásokat a háziorvos által értesítetteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik