Belföld

Felfüggesztettet kértek egy siófoki férfire, mert torkon ragadta pénzt benyelő cégvezetőt

Önbíráskodás kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal az 51 éves helyi férfival szemben, aki az ismerőse által átutalt pénzt próbálta meg erőszakosan visszaszerezni.

A férfi az egyik ismerősének segédkezett felújítani a házát, ezért tavaly májusában részt vett az új nyílászárók megrendelésében is. A sértett nyílászárók forgalmazásával foglalkozó cége azonban a vállalt határidőre nem szállította le az építőanyagokat, sőt az is bebizonyosodott, hogy a cégvezető nem utalta el a gyártással foglakozó vállalkozásnak a férfi ismerőse által befizetett 800 ezer forintos előleget.

A férfi ismerőse – aki jóideig nem tudta elérni a vállalkozót – szeptemberben látta, hogy a férfi a cég bemutató termében van, ezért értesítette az ismerősét. Az 51 éves férfi a helyszínen megjelenve indulatosan számon kérte a cégvezetőt az összeg hollétéről, majd amikor az nyugtatni próbálta, akkor a kezére csukta a laptopját, majd a férfit a nyakánál fogva a falhoz szorította és közölte, hogy addig nem megy el, amíg az egyébként jogos követelését vissza nem fizetik.

A cégvezetőnek végül sikerült a támadóját az üzletben lévő kanapé felé terelni, azonban az elkövető itt ülve is folyamatosan szorította a férfi térdét, illetve több alkalommal, kis erővel meglökte a férfi homlokát azért, hogy a követelésének érvényt szerezzen. A követelésnek végül a helyszínre érkező siófoki rendőrök vetettek véget. A cégvezető a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövető ugyan jogos követelés érdekében lépett fel, azonban annak teljesítését a törvény által tilalmazott, erőszakos módon akarta kikényszeríteni, ezért az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik