Belföld

Három év nyolc hónapot kapott a rendőrt fojtogató férfi

Már az előkészületi ülésen ítéletet hozott a Debreceni Járásbíróság annak a hivatalos személy elleni erőszakkal és két rendbeli könnyű testi sértéssel vádolt hajdú-bihari férfinak az ügyében, aki rátámadt az intézkedő rendőrre tavaly júniusban.

Az 50 éves férfi megjelent a külön élő felesége lakóhelyén és agresszíven viselkedett a hozzátartozóival, ezért a család rendőri intézkedést kért. A helyszínre érkező körzeti megbízott intézkedni kezdett a férfival szemben, aki többszöri felszólításra sem adta át iratait, és alpári stílusban kiabálni kezdett vele, és azzal fenyegette, hogy megveri.

Az elkövető az intézkedés során végig támadón lépett fel, több alkalommal is agresszívan indult családtagjai és a rendőr felé, akit meg is lökött, majd erősen megszorította a kezét. A rendőr ekkor testi kényszert alkalmazott, ami a férfi ellenállása miatt dulakodássá fajult, eközben mindketten a földre kerültek, ahol az elkövető fojtó fogással szorítani kezdte a rendőr nyakát.

Ekkor a helyszínen tartózkodók a rendőr segítségére siettek és lefeszítették az elkövető karját a rendőr nyakáról, aki még a bilincselés közben is ellenállt és a földön fekve, nagy erővel megrúgta az egyik segítő vállát és lapockáját. Az ügyészség hat évet kért az elkövetőre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a tettét. A férfi mindent bevallott és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, majd a bíróság 3 és 8 hónap börtönre ítélte és négy évre eltiltotta a közügyektől is.

Az ügyész súlyosításért, míg a terhelt és a védője enyhítésért fellebbezett. Az ügyész indítványt tett az elkövetés óta fennálló letartóztatás további fenntartása érdekében, azonban a bíróság ezt elutasította és szabadította a terheltet, amely végzést az ügyész szintén megfellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik