Belföld koronavírus

Virológus: a kínai vakcinák elmaradottak és kaotikus a helyzetük

Zhang Yuwei/MTI/AP/Hszinhua hírügynökség
Zhang Yuwei/MTI/AP/Hszinhua hírügynökség

Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült vakcina, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával

– közölte Duda Ernő a szeged.hu-val azzal kapcsolatban, mi a véleménye arról, hogy a kormány a kínai Sinopharm által gyártott oltóanyagból vásárolna milliós tételben.

A virológus arról is beszélt, hogy ha a teljes vírust juttatják a szervezetbe, akkor mindegy, hogy ezt inaktivált formában, tehát halott vírusként teszik, akkor is benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsavja. Hangsúlyozta:

ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba.

Emlékeztetőül: a beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, és potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani, azaz az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni.

Duda Ernő leszögezte, hogy amíg a nyugati oltások tesztjei az első fázistól kezdve rendelkezésre állnak az Európai Gyógyszerügynökség és a magyar hatóságok számára, addig a kínai vakcinák anyagaihoz csak nemrég jutott hozzá például a magyar hatóság.

Kapcsolódó
Semmi kapcsolat nincs a kínai vakcina fejlesztői és az Európai Gyógyszerügynökség között
A koronavírus elleni orosz vakcina, a Szputnyik V gyártójával viszont előzetes tárgyalásokat folytatnak.

A kormányzati tájékoztató portál szombaton számolt be arról, hogy a Sinopharm vakcinájának gyártási folyamatait ellenőrizték az OGYÉI szakértői Pekingben.

Ha ezeket az adatokat nem látja az ember, akkor borzasztó nehéz megmondani, hogy milyen alapon lehet ezt jóváhagyni

– jelezte a virológus, aki szerint kaotikus a kínai vakcinák helyzete, és mint emlékeztetett, a nyugati vakcinák jóváhagyás előtt megjelentetnek egy közleményt, amelyben részletesen leírják a kísérletek menetét és eredményét. Duda Ernő hangsúlyozta: ilyenről egyelőre nem tudunk a kínai vakcinákkal kapcsolatban, így hiányolja a kínai vakcinák kísérleteinek a harmadik, utolsó fázisáról szóló dokumentumokat.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön elmondta: a magyar kormány gyakorlatilag már megállapodott a Sinopharmmal a vakcinabeszerzésről, az első adag szállításának – amely akár egymillió is lehet – az időpontja a magyar gyógyszerészeti hatósági engedélyezés gyorsaságától függ.

Ebben a cikkünkben megtalál mindent, amit eddig tudni lehet a Magyarországra érkező kínai vakcináról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik