Amikor Fellini Édes élet című filmjében az Anita Ekberg által játszott színésznő, Sylvia megérkezik a római repülőtérre, több tucat fotóriporter, videós és újságíró tülekedve vár rá a repülőgép ajtaja előtt. Ahogy a sztár kilép a fényre, integet, nevet és csókot dob, megállás nélkül készülnek a felvételek. Majd a fotóriporterek visszaküldik a gép belsejébe, hogy jöjjön elő még egyszer, így ismét megörökíthetik, ahogyan integet, nevet és csókot dob… Végül pizzát kóstoltatnak vele, virágcsokrot hoznak neki, a fényképezőgépek és a kamerák pedig továbbra is folyamatosan kattognak és forognak.
Ha a vasfüggöny felénk eső oldalán nem is volt ilyen szintű őrület, azért Magyarországon is jelentős eseménynek számított, ha egy-egy ismertebb ember leszállt a ferihegyi repülőtéren (2011 óta hivatalosan Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a neve). Az 1950-ben megnyílt reptér igazán az évtized második felében telt meg élettel, ekkor már nyugati gépek és híres emberek is érkeztek. A Fortepan gyűjteményében számos olyan felvétel található a szocializmus időszakából, amelyek az ilyen alkalmaknál megszokott jeleneteket örökítették meg: kiszállás, integetés és fogadás; búcsúztatás, integetés és beszállás; éljenző tömeg és interjú. A háttérben pedig az 1-es terminál Budapest felirata.
Az első igazi sztárvendégek, Yves Montand és Simone Signoret 1957 márciusában érkeztek Budapestre (nyitó képünkön). A tudósítások szerint közel száz rajongó, illetve félszáz fotóriporter, rádiós, filmes és újságíró várta, hogy a két énekes és színész (egyúttal férj és feleség) felbukkanjon az ajtóban. Bonjour, Budapest! – kiáltotta állítólag Montand a rajongók felé. A pár hónappal az 1956-os forradalom után érkezett énekes így nyilatkozott a Népakarat című újságnak: „Nem tudtuk, helyes-e, ha most jövünk Magyarországra. Tudom, milyen nehéz napokat éltek át a közelmúltban. Vajon örömet okoz-e most a magyar közönségnek, ha egy éneklő embert hallgat?”. A válasz valószínűleg igen volt, de máshogy is segített a zenekar: a fellépésért járó díjat (másfélmillió frank) teljes egészében a Magyar Vöröskeresztnek adta.
Tíz évvel később, 1967 áprilisában talán még nagyobb felhajtás kísérte Juliette Gréco, a „sanzon királynőjének” Magyarországra érkezését, aki a riporterek és rajongók tömegétől szinte mozdulni sem tudott. A Hétfői Hírek tudósítója így látta a francia előadóművészt és színésznőt, amikor leszállt a gépről: „Az első impresszió: öltözete nem »filmsztári« – fekete szoknya és pulóver, lapos sarkú fekete lakkcipő. Az egyetlen, ami feltűnő rajta: a vállán átdobott piros szövetsál. Fáradtan is vidám, közvetlen”.
Sztárok nem csak érkeztek Ferihegyre, de útnak is indultak innen: a búcsúztatás azonban, bár nem kizárólag, de inkább a mieinknek szólt. 1961-ben a labdarúgó-válogatott a Hollandia elleni vébéselejtezőre indult, a csoportképeken feltűnik többek között Albert Flórián és Grosics Gyula is (a meccset Rotterdamban rendezték meg, 3-0-ra nyertünk).
1964 szeptemberében több mint száz magyar sportoló indult el a tokiói olimpiára. „A Ferihegyi repülőtér nagy váróterme zsúfolásig megtelt a kiutazó versenyzőkkel, szakemberekkel, hozzátartozókkal, a búcsúztató egyesületi és szövetségi vezetőkkel” – tudósított az Esti Hírlap. Utaztak vívók, labdarúgók, vízilabdázók, öttusázók, atléták és birkózók, közülük jó néhányan éremmel tértek vissza. A hosszabb távollétre is komolyan felkészültek: a poggyászok tetején több zsáknyi tévépaprika látható.
Ugyanez év decemberében a Magyar Állami Operaház kilencven tagú balett-társulata Kairóba utazott, ahol hat estén át vendégszerepelt – a téli hideg ellenére is sokan búcsúztatták őket, miközben a nők a jeges, havas kifutópályán magas sarkúban manővereztek.
Néhány alkalommal nem is látjuk a középpontban álló hírességet: a Hruscsov 1958-as és Gagarin 1961-es látogatásáról készült fotókon a hatalmas tömeg, az integető, zászlót és kalapot lengető, lábujjhegyen ágaskodó emberek a valódi főszereplők. Hruscsov érkezésekor jó páran a leszállópályának háttal álltak, miközben a magasba emelt kezükben tükröt tartottak – így próbálták meg követni az eseményeket, minthogy máskülönben nem láttak volna semmit.
A különböző politikusok Budapestre érkezésekor a sajtó évtizedes különbségekkel is gyakorlatilag szóról szóra ugyanúgy írta le a reptéri jeleneteket, csak a nemzetiséget kellett kicserélni: mindig a „vendégvárás forró hangulatát tükrözte” a repülőtér, magyar és vörös zászlók mellett az adott politikus nemzetiségének lobogói, illetve magyar és a vendégek nyelvén szóló felirat díszítette a homlokzatot, a „repülőtér betonján díszőrség sorakozott fel” és „már jóval az érkezés előtt több ezer budapesti dolgozó” vagy tízezres tömeg gyűlt össze (a vezető jelentőségétől függően). Amint a főépület elé gördült a repülőgép, és kilépett az integető politikus, „felzúgott a taps és az éljenzés”.
Brezsnyev 1967-ben már a repülőtéren kocsiba szállt Kádár Jánossal, hogy körbejárják a fővárost, 1979-ben pedig a híres kommunista csók előtti pillanatot kapta el a fotós. Nem csak szovjet politikusok látogattak Magyarországra: megfordult hazánkban Ho Si Minh vietnámi elnök 1957-ben, Hailé Szelasszié etióp császár 1964-ben és Reza Pahlavi iráni sah is 1966-ban.
Ferihegy egyik leggyakoribb vendége minden bizonnyal Kádár János volt: 1958-ban a Szófiába utazó küldöttség tagjaként, 1967-ben és 1979-ben a szovjet párt- és kormányküldöttség ünnepélyes fogadásán Brezsnyevvel, 1985-ben Erich Honeckernek, az NDK államtanácsa elnökének érkezésekor, 1986-ban pedig feleségével, a Moszkvából történő hazaérkezése után láthatjuk, de ennél nyilván sokkal többször járt a repülőtéren.
Az idők változását nem csak az jelzi, hogy Kádár az utolsó alkalommal már Gorbacsovtól tért vissza Moszkvából, hanem Mickey egér 1985-ös látogatása is: a Disneyland fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából a vidámpark nagykövete egy életnagyságú rajzfilmfigurával lépett ki a gépből világ körüli túrájának budapesti állomásán. Ugyanebben az évben nyílt meg a 2A terminál, de végérvényesen a rendszerváltást követő idők változtatták meg a repülőtér (és az 1-es terminál) életét: a repülőtéri fotózás ugyan még ma is létező műfaj, a megváltozott biztonsági előírások, illetve társadalmi és médiaviszonyok következtében ma már nincsenek ilyen testközelben a hírességek, ahogy feldíszített homlokzat és tízezres tömeg sincs.
A cikkhez korabeli napilapok cikkeit használtuk fel, amelyeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztünk.
Írta: Gáspár Balázs | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan sorozat további cikkeit a hetifortepan.capacenter.hu címen találja. A blog a Fortepan és a Capa Központ szakmai együttműködésében valósul meg.
