Három év öt hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a kamaszt, aki tavaly májusban megerőszakolt egy hazafelé tartó hajdú-bihari nőt ittasan a három kisgyermeke előtt.
Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a fiatalember részbeni beismerő vallomást tett a büntetőeljárás során, és azzal védekezett, hogy a nő is akarta az általa kezdeményezett kapcsolatot.
A bűncselekmény idején még csak 17 éves fiú ittasan támadt a 33 éves háromgyermekes anyára. Hátulról a nő mögé került, majd kitépte a kezéből a maga mellett tolt kerékpárját, és a gyermekülésben ülő ötéves kisfiúval együtt elborította. A fiú ezután az út melletti sötét, füves területre rángatta a nőt, ahol háttal a földre lökte majd közölte vele, hogy az akarata ellenére is nemi aktust fog vele létesíteni. A nő alsó ruházatát lerángatta, kezeit lefogta, majd megerőszakolta.
Mindezen körülményeket észlelve a tettes a kerékpárjával elmenekült. A rendőrök rövidesen a helyszínre érkeztek és néhány órán belül elfogták a fiút, aki azóta letartóztatását tölti a javítóintézetben.
A szóvivő elmondta, hogy a fiú a bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el, sőt kezdetben arra hivatkozott, hogy az általa kezdeményezett szexuális kapcsolatot az asszony is akarta. A fiatal hozzátartozói többször is megpróbálták befolyásolni a nőt az eljárás során, de a Szilvási László fiatalkorúak bírája által vezetett tanács a nő mindvégig következetes, és egybehangzó vallomását fogadta el.
A tanács elnöke az indoklása során kiemelte a fiú gátlástalan, útonállószerű elkövetési módját, és azt, hogy teljesen közömbös volt a számára az, hogy a három kisgyereke előtt erőszakolja meg áldozatát.
A bíróság ítélete nem jogerős, a fiú és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezett. Az ügyész tudomásul vette a döntést. Az elkövető az eljárás jogerős befejezéséig javítóintézetben marad.