Videó

„Ahogy anyámtól el tudtam szökni, a halászok közt voltam”

A duplájára emelkedett a magyarok halfogyasztása a kilencvenes évek óta, de még mindig messze elmarad a világátlagtól. Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt . vezérigazgatója sem szívesen dicsekszik az évi 6-6,5 kilós fejenkénti fogyasztással, hiszen „a világ boldogabbik felén 20 kilogramm halat esznek meg évente”. Ráadásul nálunk e mennyiség harmada a karácsonyi időszakra tehető, sokan pedig évente csak egyszer, ilyenkor találkoznak hallal a tányérjukon.

Lévai Ferenc szerint nekünk is fontos volna meredeken emelni a vízből származó élelmiszerek arányán, hogy a mozgásszegény életmódunkhoz igazítsuk a táplálkozásunkat, hiszen az átlagos fizikai aktivitásunk nem indokolja, hogy annyit és úgy együnk, mint egy bányász, kertész vagy akár egy halász.

„Nagyon örülnék annak, ha még az én életemben 10 kilogrammra emelkedne a fejenkénti halfogyasztás Magyarországon. Ezért csináltuk a HalPéntek kampányunkat, amivel azt szeretnénk elérni, hogy egy héten legalább egyszer fogyasszunk halat. Nagyon fontosak a beltartalmi értékei, erősíti az immunrendszerünket, és még senki nem hízott meg a haltól, annyit nem is tudnánk enni. Örülnék, ha sokaknak eszébe jutna péntekenként, hogy egy jó halétellel kéne zárni a napot” – mondja.

A halászok munkája az adventi időszakban a legnehezebb, ilyenkor szinte naponta derékig gázolnak a kellemesnek nem nevezhető hőmérsékletű vizekben, hogy a megnövekedett keresletet ki tudják szolgálni. Lévaiék cége több helyen üzemeltet halgazdaságot, három éve pedig a tatai önkormányzattal összefogva az Öreg-tó halgazdálkodását is átvették.

Az őszi szezon végén, az adventi időszak elején kezdődik a lehalászás, a halak betakarítása. Ilyenkor négyszer-ötször „húzzák meg a tavat”, alkalmanként 300-400 mázsa közötti zsákmánnyal a hálóban.

Legfrissebb videók
Kiemelt videók
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.