Belföld

Minimum 35 évet kértek a nyíregyházi nőt agyonlövő féltékeny orvosra

Taipusz Attila / MTI
Taipusz Attila / MTI

Emberölés miatt vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal a nyíregyházi vérfürdőt rendező tüdőgyógyásszal szemben, aki engedély nélkül tartott pisztolyával féltékenységből megölte szerelmét, a nő férjét pedig életveszélyesen megsebesítette 2016-ban Nyíregyházán.

S. Dan orvosként dolgozott Magyarországon; 2012-ben megismerkedett a később meggyilkolt nővel, akivel szerelmi kapcsolata alakult ki. Később szakítottak, amit a férfi nem vett tudomásul, folyamatosan kereste személyesen és telefonon is a nőt, végül 2016. augusztus 31-én az engedély nélkül tartott pisztolyával a sértett házához ment és fejbe lőtte a nőt, valamint a férjét.

Kapcsolódó
Megtagadta a vallomást a nyíregyházi emberöléssel gyanúsított tüdőgyógyász
Három hónappal meghosszabbították a letartóztatását.

A nő a helyszínen meghalt, a férj életét sikerült megmenteni, de maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással gyógyult meg, bal oldali végtagjai lebénultak. A tettes a bűncselekmény napján Romániába menekült, ahol lőfegyverrel visszaélés miatt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyből 2019 augusztusában szabadult.

A román hatóságok ezután átadták Magyarországnak, aki azóta is letartóztatásban van. Az ügyészség a férfit előre kitervelten, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak azzal, hogy legkorábban 35 év múlva vizsgálja meg, feltételes szabadságra bocsátható-e.

Kiemelt kép: Rendőrök Nyíregyházán 2016. augusztus 31-én a Friss utcában, a lövöldözés helyszínén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik