Belföld

Megtagadta a vallomást a nyíregyházi emberöléssel gyanúsított tüdőgyógyász

Megtagadta a vallomást és egyelőre a hallgatást választotta az a román tüdőgyógyász, aki valóságos vérfürdőt rendezett három és fél évvel ezelőtt Nyíregyházán – tudta meg a 24.hu.

S. Dant azzal gyanúsítják, hogy megjelent a többgyerekes család házánál és a nála lévő, engedély nélkül tartott lőfegyverével rálőtt az ott lakó házaspárra. A lövések következtében a feleség a helyszínen életét vesztette, a férj pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. A tragédia idején a hétéves ikergyerekek is a házban voltak, ők sokkot kaptak.

A meglőtt férfi az eset után a Velvetnek azt mondta, hogy a házuk bejárati ajtajánál állt, amikor hallotta, hogy a felesége azt kérdezi valakitől, hogy “Mit keresel itt?” A megszólított férfi azonban egyből tüzet nyitott.

Még a kezét sem emelte fel, vaktában célzott. A nadrágjában volt a fegyver, csak félretolta az ingét, hogy meghúzza a ravaszt.

A gyilkossággal gyanúsított orvos a vérfürdő után Romániába szökött, de európai elfogatóparancs alapján sikerült elfogni Kolozsváron, majd tavaly szeptemberben visszaszállították Magyarországra

Megkerestük Szilágyi Lászlót, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjét, hogy megtudjuk tett-e vallomást azóta a gyilkossággal gyanúsított férfi, és ha igen, akkor vállalta-e a hazugságvizsgálatot, az alábbi választ kaptuk:

A gyanúsított érdemi vallomást még nem tett. Éppen ezért vallomásának műszeres ellenőrzésére, azaz poligráfos vizsgálatra nincs lehetőség

– közölte a csoportvezető ügyész.

Mivel a büntetőeljárási célok enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhetők el, ezért a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája három hónappal meghosszabbította a férfi letartóztatását.

A Facebook-profilja szerint S. Dan Nagyváradon született, és a kolozsvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen szerzett diplomát. A közösségi oldalán írtak szerint Sátoraljaújhelyen lakott és három gyermeke van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik