Fülöp Dániel / 24.hu
Vélemény

Tódor János: Hazug nekrológ egy igaz újságíróról

Klecska Ernő búcsúztatásából kifelejtették meghurcolását.

„De mortuis nil nisi bene.”

(„Halottról jól /tehát az igazat/ vagy semmit”)

Tragikus hirtelenséggel meghalt Székesfehérváron egy újságíró, aki a barátom volt. Klecska Ernő nevét onnan ismerte meg az ország, hogy egyike volt azoknak, akiket 2016-ban kirúgtak munkahelyéről, a Fejér Megyei Hírlaptól, ahol lapszerkesztőként dolgozott, mert felelőssé tették az újság 2016 évi karácsonyi számában megjelent Orbán Viktor-interjú meghekkeléséért.

Az interjút a mára szélsőjobbos kultúrharcosként hírhedté vált Szakács Árpád készítette, és a hosszúra nyúlt nyomozás megállapítása szerint F. Gábor, a Veszprémi Napló munkatársa „szabta át” az anyagot, noha ő végig tagadta bűnösségét. Klecska és az ugyancsak elbocsátott Hajnal Csilla felelős szerkesztő munkaügyi pert indított a médiabirodalom ellen, amit évekkel később mindketten meg is nyertek. Természetesen a laphoz nem kerülhettek vissza.

A szerkesztő-újságíró tragikus haláláról nekrológ jelent meg a feol.hu-n, amiben a szerző szót se pazarol arra, hogy Klecskát a megyei hírlaptól az ártatlanság vélelmének ősi büntetőjogi elvét figyelmen kívül hagyva tették az utcára. Mint ahogy azt is elhallgatta a „megemlékezés”, hogy  a Mediaworks  elbukta a pert: bebizonyosodott, hogy az elbocsátott szerkesztők ártatlanok voltak. Mintha mi sem történt volna, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna az újság és Klecska viszonyában. Gazemberség így tenni, így írni.

Elsősorban a lap főszerkesztőjét, Nagy Zoltán Pétert terheli a felelősség a szégyenletes, a lényeget szándékosan elhallgató nekrológért, de a hírlapnál évtizedek óta dolgozó, képmutató írásában Klecskát barátjaként emlegető V. Varga Józsefnek is jobb lenne eltűnnie a szakmából, ha már annak alapvető erkölcsi szabályaival sincs tisztában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.