Háromrendbeli könnyű testi sértés és kétrendbeli garázdaság miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy 36 éves büntetett előéletű békéscsabai nővel szemben, aki erőszakkal akarta megtorolni a gyermekét ért sérelmet. Társának, egy 33 éves büntetlen előéletű békéscsabai nőnek könnyű testi sértés és garázdaság vétsége miatt kell felelnie.
A 36 éves nő tízéves kislánya és a 33 éves nő 9 és 13 éves fiúgyermekei egy általános iskolába járnak. Tavaly szeptember 19-én ebéd után az iskola udvarán vita alakult ki a a 10 éves kislány és a 9 éves kisfiú között, ennek során a kislány eltépte a kisfiú pólóját.
Ekkor a kisfiú védelmére kelt a 13 éves bátyja, s ellökte testvérétől a kislányt, aki kiszaladt az iskola területéről és hazafutott. Pár perc múlva a szüleivel tért vissza. A 36 éves nő bement az intézmény udvarára és kergetni kezdte a 13 éves fiút, majd többször is felé rúgott, és megütötte, amelynek következtében a gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bántalmazott gyermek segítségére az iskola pedagógiai asszisztense sietett, hátulról megfogta a nőt, aki erre hátraütött és az asszisztensnek is nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. Végül egy férfi tanár fogta le az agresszív nőt és vezette ki őt az iskola területéről.
Miközben az iskolából kivezetett nő az iskola előtti közterületen tartózkodott, odaérkezett a fiúk édesanyja is. A két terhelt között szóváltás alakult ki, amely tettlegességig fajult. A verekedés során egymás haját húzták és egymás fejét több alkalommal is megütötték. Az egyik nő pedig a földre is lekerült. A bántalmazás következtében mindkét anyuka nyolc belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Cselekményük, kihívóan közösségellenes, személy ellen irányuló erőszakos magatartásuk alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
A Békéscsabai Járási Ügyészség a 36 éves nőre próbaidőre felfüggesztett fogházat, míg a másik nőre közérdekű munkát kért.