Belföld

Kiderítették, ki írta a Szabó Tímeát a háttérhatalom biológiai fegyverének nevező cikket a Magyar Nemzetbe

A rendőrség azonosította „a Magyar Nemzet náci cikkét álnéven író kormánypropagandistát” – számolt be Facebook-oldalán Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa.

Szabó Tímea első fokon pert nyert a napilappal szemben az emberi méltóságot durván sértő cikk miatt, a személyiségi jogi perrel párhuzamosan pedig feljelentést is tett. A politikus posztja szerint úgy tűnik, a rendőrség meg is találta a „kormánypropaganda lapjaiba Zummer Fülöp álnéven” író szerzőt, aki nem más, mint Szikszai Péter. Szikszai a Magyar Nemzeten kívül dolgozott a Hír TV-ben és az Echo TV-ben vezérigazgató-helyettesként, illetve a Magyar Időkben főszerkesztő-helyettesként is.

Jegyezzük meg ezt a nevet és ezt az arcot! A rendőrség nyomozása alapján ő az, aki a 21. században le meri írni, sőt az Orbán Viktor kicsit sem keresztény kormánya által finanszírozott lapban megengedik neki, hogy leírja azt egy politikai ellenfeléről, egy édesanyáról, hogy „a háttérhatalom biológiai fegyvere”. A cikkben leírt jelzőket utoljára a náci időkben használták zsidó honfitársainkra, és sajnos tudjuk, az hova vezetett

– fogalmaz Szabó, aki hozzátette: a rendőrség továbbá megnevezte a cikk megjelenésére engedélyt adó szerkesztőt is, Toót-Holló Tamást, a napilap jelenlegi főszerkesztőjét.

A rendőrség becsületsértés vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz utalta az ügyet. A cikkben egyebek mellett az áll, hogy Szabó Tímeát „egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből”, és hogy „szerteszéjjel fröcskölte a baktériumait” a parlamenti ülésteremben.

TGM: Ezt azért mégse
Az olvasók közül kevesen találkozhattak már náci (nem neonáci, nem posztfasiszta, hanem rendesen, igazán náci) szöveggel. Ez az.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.