Belföld koronavírus

Későn derült ki a koronavírus, két és fél órára helyezett karanténba egy gyereket a kormányhivatal

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, orvos Facebook-oldalán számolt be arról, hogyan helyezték mindössze kettő és fél órára karanténba iskolás gyerekét.

Kunetz gyermekének osztálytársa október 6-án lett beteg, de október 12-éig tartott, hogy leteszteljék koronavírusra és annak eredménye is legyen. Az intézmény számára ekkor derült ki, hogy  lett egy tanulójuk, aki elképzelhetően még két másik gyereket is megfertőzhetett, mert abból az osztályból még két gyerek tesztje is pozitív lett később.

Ahogy megtudtuk azt, hogy a mi gyermekünk (aki közeli kontakt) osztálytársának teszt eredménye pozitív, mi magunk vágtuk karanténba őt az összes testvérével egyetemben. Másnap este fél tízkor kaptuk a mailt, hogy hivatalosan is karanténban van, a következő napig

— írja Kunetz Zsombor, aki posztjához a határozatról készült képeket is csatolta. A szakember szerint amennyiben nyitva akarjuk tartani az iskolákat, el kell rendelni a maszk viselését az órákon is, legalább a felső tagozattól.

És persze sokkal gyorsabban tesztelünk. Nincs mese, vagy ez, vagy bezárjuk a sulikat. Azok a megoldások, amelyek eddig az iskolai védekezést jellemezték, mint például a szünetekben a tanteremben maradás már nem elégségesek

— fogalmaz Kunetz Zsombor.

Kiemelt kép: Komka Péter/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik