Belföld

Életfogytiglant kaptak a 94 éves pocsaji nő gyilkosai, a tippadó kamaszt 14 évre ítélték

Életfogytig tartó fegyházra ítélte nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt a Debreceni Törvényszék azt a két férfit, akik fiatalkorú társukkal úgy megvertek egy 94 éves asszonyt Pocsajon, hogy az belehalt a sérüléseibe. B. Gy. 25, míg L.T. 20 év múlva bocsátható leghamarabb szabadon feltételesen. A tippet adó társuk még csak  17 éves volt a bűncselekmény elkövetésekor, őt 14 év fiatalkorúak börtönére ítélték.

A vádirat szerint a két felnőttkorú és a fiatalkorú vádlott közeli rokonok. Az ominózus tavaly nyári napon mindannyian szeszes italt fogyasztottak. Késő este a kamaszfiú felvetKéette, hogy látott a településen egy idős asszonyt, aki aranygyűrűt viselt, és rávette társait arra, hogy szerezzék meg az asszony gyűrűjét és egyéb értéktárgyait.

Éjfél körül közösen megállapodtak a bűncselekmény elkövetésében. Az idősebb férfi három maszkot készített, majd magához vett egy feszítővasat és egy pár gumikesztyűt. Hajnalban megjelentek az asszony házánál, majd a kerítésen mindhárman beugrottak az udvarra. A közeli teraszajtón a leengedett redőnyt kézzel feltolták, majd a teraszajtót közös erővel benyomva behatoltak az épületbe.

A férfiak a ház valamennyi helyiségében értékek után kutattak, azonban nem találtak semmit. Rövid idő elteltével úgy döntöttek, hogy bemennek az asszony lakószobájába, megszerzik a nála lévő aranygyűrűt és egyéb értéktárgyakat. Az idős asszony a zajra felébredt, feléjük indult, ekkor a kamasz ököllel fejen ütötte, ettől a nő a földre rogyott. A fiatal ekkor megrugdosta a földön fekvő asszonyt, az ujján lévő két aranygyűrűt lehúzta és eltette.

Az elkövetők átkutatták az asszony szobáját, majd a kamasz eltette az idős nő pénztárcáját a benne lévő 1.500,- Ft-tal. Ezután az elkövetők észlelték, hogy az asszony még életben van, ezért az idősebb és a fiatalkorú támadó visszament hozzá, s közösen tovább ütötték és rugdosták. Végül a teraszajtón át távoztak az épületből és elhagyták az ingatlant.

Az asszony a gyors és szakszerű egészségügyi ellátás ellenére pár héttel később meghalt. A három támadó részben elismerte a bűnösségét, de azt vitatták, hogy melyikük hányszor és hogyan ütött. Azon pedig szemmel áthatóan meglepődtek, hogy a bíró életfogytiglannal „díjazta” a bűncselekményüket.

A bíró az ítélet indokolásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy az elkövetők büntetett előéletűek, és a bűncselekményt ittas állapotban követték el. De súlyosító körülményként vették figyelembe az idősek ellen elkövetett bűncselekmények gyakoriságát is. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, a vádlottak, és a védőik is fellebbeztek. A bíróság fenntartotta az elkövetők letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik