Belföld

„Reméljük, végre a megérdemelt helyére kerül” – mondják a gyászoló apák a tiltás ellenére újra kocsiba ülő M. Richárdról

Tehetetlennek és dühösnek érzik magukat a Dózsa György úti balesetben a fiukat elvesztő szülők, akik szerint M. Richárd nevetségessé teszi az igazságszolgáltatást.

Tehetetlennek, dühösnek és csalódottnak érzi magát annak a 37 éves kisgyermekes apának, Péternek és annak a 24 éves egyetemista fiúnak, Dávidnak az édesapja, akik a 2017 májusában történt Dózsa György úti balesetben haltak meg.

Mindkét családfő azt mondta lapunknak, szinte dührohamot kaptak, amikor megtudták, hogy M. Richárd kocsiba ült azok után, hogy a bíróság alig két héttel ezelőtt – a kiszabott négyéves fogházbüntetés mellett – örökre eltiltotta a vezetéstől. Péter édesapja, Király Miklós először nyilatkozott a tragédia óta.

Dührohamot kaptam, amikor megtudtam, hogy ismét kocsiba ült. Ez az ember ön- és közveszélyes, komoly veszélyt jelent a társadalomra. Legalább három család életét tette tönkre azon a napon. Dávid családjáét, a fiam családjáét és persze az én családomét is. Képzelje el, milyen érzés, amikor egy óvodás gyermek odaáll az ember elé, és azt kérdezi, hogy nekem miért nincs apukám?! Mindig azt mondom, hogy odafönt van és onnan vigyáz rá

– mondta Király Miklós, aki üzemmérnökként dolgozta le az életét az elektromos műveknél. Mindig erős és fegyelmezett ember volt, de a tragédia teljesen összetörte.

Olyan szívritmuszavarom lett a történtek után, hogy le kellett állítani a szívem, és újra kellett indítani. Azóta idegroncs vagyok, nincs olyan nap, hogy ne gyötörnének az emlékek. Rendszeresen eszembe jutnak az orvos szavai, amikor mondja, hogy öt liter vért pumpáltak az eszméletlen állapotban lévő fiamba, de mind elfolyt, és nem tudták megmenteni.

A nyugdíjas férfinek van egy másik fia, és a feleségével éli a mindennapjait, akivel minden héten kimennek a temetőbe.

Amikor szóba kerül M. Richárd büntetése, és az, hogy szerinte mit érdemelt volna, így felel: „Az  egyik orvos, aki a baleset után kezelt, azt mondta, hogy biztosan a halálát kívánom, de ez nincs így. Azt mondtam neki, hogy ha életfogytiglant kap, akkor elégedett leszek. Ma már azzal is elégedett lennék, ha a büntetés felső határát megkapná (M. Richárd esetében ez 7,5 év lett volna – a szerk.), de látom, hogy erre semmi esély. Olyan érzésem van, mintha arra menne ki a játék, hogy csak néhány hónapot kelljen leülnie. Ennél a négy évnél ugyanis tudtommal nem is adhattak kevesebbet a törvény szerint. Enyhítő körülményként vették figyelembe az idő múlását, a megbánást, és azt, hogy mennyit „szenvedett” a házi őrizetben. Ő szenvedett? Az én fiam és a másik fiú nem szenvedett? A mi életünket mennyire tették tönkre? És milyen megbánásról beszélnek? A mai napig nem kért bocsánatot tőlünk. Egy valószínűleg női kézírással írt levelet kaptunk csak tőle az aláírásával, de az is minősíthetetlen, az volt a lényege, hogy sajnálja a történteket, de nem ő volt a hibás. Nincs miről beszélni, itt megbocsátásról szó sem lehet. A megbocsátáshoz nélkülözhetetlen  a bűn beismerése és megbánása.”

Szerinte társadalmi összefogásra volna szükség ahhoz, hogy M. Richárd és a hozzá hasonló emberek megfelelő büntetésben részesüljenek.

Molnár József, a balesetben elhunyt egyetemista fiú édesapja szerint is a tehetetlenség érzése a legnyomasztóbb. Nem érti, hogyan lehet még szabadlábon M. Richárd azok után, hogy az örökös eltiltás ellenére ismét kocsiba ült.

Alig telt el egy hét a bíróság elsőfokú ítélete óta, és lám, máris egy újabb szabálysértéssel tetézte a bűnlajstromát a gázoló, aki elvette két ember életét. Csak remélni merem, hogy a bíróság a fellebbezések figyelembevételénél már nem fog szemet hunyni ennek a mindent és mindenkit semmibe vevő embernek a viselkedésen, és végre a megérdemelt helyére kerül, hogy ne nyomorítsa tovább a családok mindennapjait. Ha nem így történik, akkor ebben az országban nagyon nehéz lesz bárkinek is bízni az igazságszolgáltatásban. Véleményem szerint a rossz jogszabályok, enyhe, nem eléggé súlyozott büntetési tételek miatt sajnos még sok értelmetlen halál fog történni a magyar utakon

– mondta Molnár József, hozzátéve, a mostani eset is azt bizonyítja, hogy elhamarkodott döntés volt M. Richárd szabadlábra helyezése.

Molnár József. Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó az ütközéstől többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A balesetben két férfi vesztette életét.

M. Richárd vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/órát jelentősen meghaladó, 135–140 km/óra sebességgel közlekedett a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába. Ekkor érkezett a kereszteződésbe a 47 éves N. József, aki szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára, és elütött három gyalogost.

A bíróság két héttel ezelőtt négy év fogházra ítélte M. Richárdot azzal, hogy a büntetés kétharmada után bocsátható leghamarabb szabadon feltételesen. A férfit örökre eltiltották a vezetéstől. A balesetben érintett másik sofőrt, N. Józsefet  1 év 10 hónap fogházra ítélték, de a büntetését három évre felfüggesztették. Őt egy évre tiltották el a vezetéstől.

Négy év fogházat kapott M. Richárd, megszereztük az eddigi bűnlajstromát
„Mi kell ebben az országban ahhoz, hogy valakit örökre leültessenek?" – kérdezte az elhunyt egyetemista fiú édesapja az ítélet után.

Az ügyészség jelentős súlyosításért fellebbezett a büntetett előéletű férfi esetében. M. Richárd letartóztatását is kérték a tárgyalás végén, de ezt a bíróság elutasította, és megszüntette a 43 éves férfi bűnügyi felügyeletét. A végzés ellen az ügyészség fellebbezett.

A balesetben elhunyt kisgyermekes apuka és egyetemista fiú édesapja szerint M. Richárd komoly veszélyt jelent a társadalomra, ezért azt remélik, hogy a bíróság a férfi mostani szabálysértését súlyosító körülményként veszi majd figyelembe a jogerős döntés meghozatalakor. Szerintük M. Richárd nemcsak őket zaklatja fel a tetteivel, de a cselekedeteivel megvezeti és nevetségessé teszi az igazságszolgáltatást.

M. Richárdot a Bors egyik olvasója fotózta le, amint egy Mercedes volánja mögött lebukott az őt igazoltató rendőrök előtt. A férfit a rendőrök feljelentették, és szabálysértési eljárás indult ellene. A Bors olvasója egyébként azt írta: M. Richárd egy német rendszámú Mercedesből szállt ki, az igazoltatás után pedig lezárta a kocsiját, majd gyalog elhagyta a helyszínt. Megkeresésünkre a BRFK azt közölte, hogy a gyanúsított nem volt ittas, és nem merült fel nála a drog használata sem.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik