Belföld

Felfüggesztettet kapott a közel 400 milliós áfacsalással vádolt fesztiválszervező a társaival

Felfüggesztett börtönre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolt fesztiválszervezőt, aki mintegy 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek a cinkostársaival.

Az egyik magyarországi fesztivált szervező gazdasági társaság főszervezője, 2013 és 2016 között – hat társának közreműködésével – nem fizette be az online és külföldi jegyértékesítésből származó bevételek általános forgalmi adóját.

A meg nem fizetett áfát tartalmazó összegekkel – azért, hogy ezeket eltitkolja – a vádlott társai segítségével pénzügyi műveleteket végzett, azokat készpénzben felvette, illetve ismerőseivel felvetette, valamint ingatlanvásárlásra fordította.

Az adóhatóság a nyomozás során mintegy 317 millió forintot foglalt le, míg a hiányzó, mintegy 74 millió forintot az egyik vádlott megfizette, így a teljes vagyoni hátrány megtérült. Az előkészítő ülésen a terheltek beismerő vallomást tettek és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.

A Székesfehérvári Törvényszék az ügyészség és három vádlott között létrejött egyezséget jóváhagyta, és az egyezség szerinti büntetést szabta ki. A törvényszék öt elkövetővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést és emellett egyikükkel szemben pénzbüntetést, valamint két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá az egyik vádlott esetében vagyonelkobzást rendelt el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik