Belföld

Rossz ügyintézőtől kérte a hamis útleveleket, másfél év börtönt kapott

Másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a 33 éves férfit, aki tévedésből “rossz ügyintézőtől” akarta beszerezni a hamis útleveleket.

A 33 éves férfi 2016 márciusában a XXIII. kerületben, egy buszmegállóban szólította  meg a nőt, aki a Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala Okmányirodájának egyik hatósági ügyintézője volt. A férfi azt hitte, hogy ő az az okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt.

A férfi pénzt ígért az ügyintézőnek arra az esetre, ha hajlandó úgy kiállítani útlevelet külföldi állampolgároknak, hogy nem beszélik a magyar nyelvet, és az igényléshez felhasznált okiratoktól eltér a személyazonosságuk. A férfi 300 ezer forintot ígért fejenként, azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni. A hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, és értesítette a felettesét.

A Fővárosi Főügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat a férfi ellen, aki akár öt évet is kaphat. A korrupt fiatal ügyintéző közel kétszáz embernek intézett hamis útlevelet. A bíróság másfél év börtönre ítélte a férfit és két évre eltiltotta a közügyektől is. emellett háromszázezer forint erejéig vagyonelkobzást is alkalmaztak vele szemben. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkozási időt tart fenn, a védelem elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik