Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a német állampolgársággal rendelkező török származású férfit, aki 2017-ben szíven lőtte ismerősét az M5-ös autópályán, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített. A férfi legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadlábra feltételesen. A bíróság a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasította a férfit Magyarország területéről.
A német állampolgársággal rendelkező férfi korábban ismerkedett meg a bolgár férfival. Segített neki Ausztriába költözni, munkát keresett részére és kölcsönt is adott neki. Mivel a kölcsönt nem kapta vissza, a viszony kettejük között megromlott, és a vádlott, mikor megtudta, hogy az ismerőse hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli.
Az ismerőse este 11 körül érkezett meg a határra, majd miután autópálya-matricát váltott, átlépett Magyarország területére, és az autópályán haladt Röszke irányába. A sértettel utazott a munkatársa, egy osztrák állampolgárságú férfi is. A sértett, mivel fáradtsága miatt pihenni akart, már másnap 3 órakor megállt az M5 autópálya csengelei pihenőjénél, ahol miután leparkolt, utastársával együtt elaludt.
A német férfi is megállt a pihenőnél, autóját úgy állítva le egy kamion mögött, hogy azt a sértett ne észlelhesse. A vádlott miután meggyőződött, hogy a sértett elaludt, magához vette a pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, és a sértett autójához sétált. Ezt követően bekopogott az autó vezető felőli oldalán, mire az ott alvó sértett felriadt, és felismerte a vádlottat. A sértett a slusszkulcshoz nyúlt, és megpróbált az autót elindítva a helyszínről elmenekülni.
A török származású férfi már a korábbi tárgyalásokon elismerte, hogy szándékosan végzett a bolgár férfival, azt azonban tagadta, hogy a mellette ülő férfival is végezni akart volna. Azt állította, hogy a kesztyűje beszorult a pisztoly ravaszába, és azért sült el a fegyvere többször is. A bíróság azonban nem fogadta el az érvelést és életfogytiglanra ítélte a férfit, azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadon feltételesen.
A távmeghallgatással megtartott másodfokú tárgyaláson az elkövető már úgy védekezett, hogy csupán beszélni akart az áldozattal, de a sértett beindította az autó motorját, majd elindult a járművel, és ekkor véletlenül sült el a fegyver. Arra is hivatkozott, hogy gyógyszerek hatása alatt állt a bűncselekmény elkövetésekor. A táblabíróságot azonban nem hatotta meg a férfi mostani érvelése sem, és helybenhagyták az elsőfokú ítéletet.
Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI