Belföld

Nem ízlett az étel, a személyzet sem volt kedves, ezért kirabolták a budapesti pizzériát

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást két ismeretlen férfi ellen, akik március 8-án hajnalban kiraboltak egy XIX. kerületi éttermet — írta meg a police.hu rendőrségi honlap.

A fegyveresek 4 óra 30 perc körül bekopogtak a pizzéria ajtaján, majd az ajtót nyitó alkalmazottat egyikük mellkason lőtte egy gáz -és riasztófegyverrel, társa pedig a lövéstől földre kerülő férfit ököllel többször megütötte. A rablók ezt követően kiürítették az étterem kasszáját, és a megszerzett pénzzel elmenekültek. Az eladó a támadás során 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A BRFK nyomozói több hónapos nyomozómunka során azonosították a rablás feltételezett elkövetőit, a 21 éves U. T.-t és társát a 19 éves K. Mártont, akiket a nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve augusztus 28-án elfogtak.

A nyomozók a két férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmény elkövetését U. T. elismerte, kihallgatása során azt is elárulta a nyomozóknak, hogy

a pizzériánál a rablás előtt már egy héttel korábban terepszemlét tartott társával és választása sem véletlen a kispesti étteremre esett; tettét azzal indokolta, korábban többször volt vendége a pizzériának, de nem ízlett neki az étel és az alkalmazottakkal sem volt megelégedve, ezért úgy gondolta megérdemlik, ha kirabolja őket.

A 21 éves férfi társa kihallgatása során nem tett vallomást, a budapesti lakásán tartott kutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták az elkövetéshez használt gáz- és riasztófegyvert a hozzá tartozó 30 darab gumilövedékkel. A fegyveren felül a rendőrök a lakásban mobiltelefonokat, laptopot, asztali számítógépet, sportcipőket, sporttáskát, valamint kábítószer termesztésére alkalmas „termesztő boxot”, nylon zacskóba, illetve üvegbe csomagolt kábítószer gyanús anyagot is lefoglaltak.

A BRFK nyomozói a 21 éves U. T.-t és társát a 19 éves K. Mártont őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság mindkét férfi vonatkozásában elrendelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik