Belföld

Gulyás már nincs karanténban, rövidesen bejelenti a kormány döntéseit

Pénteken délután fél ötkor lesz a kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelenti a kormány pénteki ülésén hozott döntéseket – derül ki az esemény meghívójából.

A Miniszterelnökség csütörtökön azt közölte, hogy szerda óta hatósági karanténban van a tárca vezetője, mert szombaton egy olyan magánrendezvényen vett részt, amelynek egyik résztvevőjéről – Hollik Istvánról, a Fidesz kommunikációs igazgatójáról – kiderült, hogy koronavírusos. A minisztérium akkor azt írta, a hatósági karantén megszüntetése, a pénteki kormányülésen való részvétel és az azt követő sajtótájékoztató megtartása Gulyás esetében csak a pénteki második koronavírusteszt negatív eredménye után lehetséges – ami ezek szerint megérkezett.

Mint beszámoltunk róla, a Schaller-Baross Ernő miniszterelnökségi helyettes államtitkár kúriáján tartott rendezvény után a kormánypárt számos politikusa került karanténba:

A kormány döntéseit pedig azért előzi meg várakozás, mert a legutóbbi kormányinfón Gulyás arról beszélt, hogy szeptember 1-jétől újabb szigorítások jöhetnek a koronavírus terjedése miatt, és ezt vetítette előre múlt pénteki rádiónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök is, elsősorban a határátlépésekkel kapcsolatban. Pénteken pedig 132 koronavírus-fertőzöttet jelentettek, aminél többről csak egyszer, még áprilisban érkezett hír a járvány kezdete óta.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik