Belföld

Jobbról lép a színre az Index újabb főszerkesztő-helyettese

A Mandiner úgy értesült, hogy a portál korábbi főszerkesztője, Balogh Ákos Gergely az Indexhez igazol, és a Budapesti Corvinus Egyetem egykori kommunikációs igazgatója lesz az egyik új főszerkesztő-helyettes.

Korábban Balogh volt a Fidelitas-lapként indult Ufi (Utolsó figyelmeztetés), majd az abból kinőtt Reakció főszerkesztője, de foglalkozott honlap-üzemeltetéssel is, 2010 és 2014 között az orbanviktor.hu oldalt is a vállalkozása működtette. Könyvkiadásban is aktív, a Reakció Kiadó Kft. tulajdonosa, így többek között a Máglyatűz című geopolitikai thriller kiadója – írja a Mandiner.

Közben a Media1 egy újabb, az Index.hu Zrt.-hez érkező kulcsfigura nevéről értesült: a portál megtudta, hogy Fekete-Szalóky Zoltán, az InfoRádió egykori munkatársa lesz az Index leendő hírigazgatója.

Fekete-Szalóky Zoltán az InfoRádió után mostanában annál az Országút című, idén indult kulturális lapnál publikált, mellyel az Élet és Irodalomnak generált a korábbi hírek szerint évi többszáz millió forintnyi állami finanszírozással konkurenciát az állam, a Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül.

Korábban szintén a Media1 írta meg, hogy az Index főszerkesztője Szombathy Pál, az egyik főszerkesztő-helyettese pedig Kitzinger Szonja újságíró lesz.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Balogh Ákos Gergely, a Mandiner blog főszerkesztője A migráció gazdaságpolitikai hatásai címmel megrendezett ICON Gazdaságpolitikai Fórumon a fővárosi Kempinski Hotelben 2015. október 26-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik